Zotya ötvennyolc éves taxisofőr, aki az elmúlt harmincöt évben elhasznált tizenhárom autót, nemzett három gyereket és elrontott két házasságot. 1980-ban kezdett taxizni, azt mondja, az volt a magyar aranykor. A boldog nyolcvanas évek, amikor annyit keresett, hogy a kollégákkal a kisvárosból minden hónapban egyszer fölautóztak passzióból Pestre, s mindenki külön autóval ment. Lenin szobra elől indultak, ezért egy Lenin körúti presszó volt a cél, ahol ittak egy konyakot, és száguldottak vissza, a megyehatárokon pedig mindig hosszan dudáltak.
Zotyát egész életében mindenki Zotyázta, a legnagyobb fiának is az volt az első szava, hogy Zotya. De a legnagyobb fiát nem látta öt éve, mert a gyerek buddhista lett, és elment Tibetbe. „Tibetbe! Te érted, apám?!" Szerinte a fiának elment az esze, de az anyja persze védi, azt mondja, éppenhogy megjött az esze neki. Zotya szerint a fiát az anyja rontotta el, mert túl engedékeny volt vele, és tessék, a gyerek megbolondult. „Tibetbe! Te érted, apám?!" Zotya annyit tud a buddhistákról, hogy éppen olyan hülyék, mint a krisnások, akik európai létükre az indiai gurukat majmolják. Egyszer rákeresett Tibetre az interneten, s azt olvasta, hogy régen egy majom feleségül vett egy hegyi démont, akitől három fia és három lánya született, és ettől a hat gyerektől származik Tibet népe. Hát ezek hülyék, gondolta Zotya. „Elment a tibeti majmokhoz az a hülye gyerek." Ezt ismételgeti, s nem érti.
A második házasságából született középső fiát sem gyakran látja, mert a gyerek egy brüsszeli szállodában portás. Zotyának ez ellen nincsen kifogása, de az mégiscsak túlzás, hogy „a gyerek leszarja a saját apját, fel se hív". Pedig Brüsszel nincs olyan messze, mint Tibet.
