Mármost a közeli napokban műtét vár rám, ami azzal is járhat, hogy pár napig ágytálra szorulok, ami még soha nem fordult elő életemben. Úgy vagyok vele, hogy betegen az orvos és az ápolónő az ember legfőbb, sőt egyedüli bizalmasa, más ne nagyon lásson kiszolgáltatott helyzetemben, ebből következően további politikai fejlődésem szempontjából kifejezetten kontraproduktív volna, ha arra ébrednék, hogy egész pártfrakció próbál kimosni a szarból, amely ágytálazási műveletet egyébként az alelnök a szocik megszokott nyelvi pedantériájával „a különböző mellékhelyiséget helyettesítő eszközök ürítéseként" definiált. Továbbá azt is megtudtuk, hogy amikor az alelnök nem ágytálazik, és a pácienseket sem emelgeti, akkor elbeszélget a többi beteggel, hogy ezzel is elmélyítse a honi egészségügyről szerzett ismereteit.
Azt én nem tudom, hogy adott esetben Gőgös Zoltán karjaiban volna-e merszem elmondani neki, hogy prosztatából eredeztethető problémámat, amelynek egyik következménye az operáció is, pártja kormányának köszönhetem, amennyiben annakidején takarékossági okokból megszüntették azt az addig jól bevált gyakorlatot, miszerint az urológus mellett a háziorvos vagy a belgyógyász is kérheti vérvétel után a prosztatadaganat tesztjének (PSA) elvégzését, hogy aki retteg urológushoz menni, annak is legyen esélye arra, hogy esetleges daganatát még idejében felismerik.
A gesztus viszont, amellyel a politikusok le akarnak ereszkedni a valóság mélyére, egyszersmind vezekelve is korábbi bűneikért, igen tiszteletre méltó. Csak mindig felvetődik ilyenkor, hogy ha egy politikus eddig nem volt tisztában az egészségügy helyzetével, akkor pár nap alatt megismerheti-e a valóságot. Ifjú újságíróként magam is szívesen álltam be zöldségesnek, újságosnak, hogy belülről ismerjem meg az életüket, mert csak akkor tudom majd megírni az igazat. Egyszer több hónapig jártam rakodókkal a várost, emeltem velük a bútorokat, együtt söröztünk, ám a búcsúestén a csapat vezetője a vállamra tette a kezét, és azt mondta: hiába álltam be közéjük, attól még nem tudok semmit a rakodólét lényegéről, tudniillik én újságíró vagyok, ők meg rakodók, s ez áthidalhatatlan távolság.
Az ötletgazdák egyébiránt azt várják, hogy a kormánypolitikusok között is lesz pár vállalkozó szellemű ember, aki „néhány napig az üres beszéd helyett tettekkel bizonyítja, hogy fontos számára az egészségügy!" Mi magunk kellőképpen bizakodóak vagyunk, s amekkora bajban van a kormány, el tudjuk képzelni, hogy a választásokat megelőző kampányidőszakban Rogán meg Habony ápoló várja majd a nemzeti betegeket a kórteremben, a műtő ajtaján pedig kis tábla hirdeti, hogy „Ma személyesen dr. Orbán Viktor operál".
A szerző az Élet és Irodalom munkatársa
