Biztosan nem lesz egyetlen nyertese sem a minap kirobbant Buda-Cash-botránynak. A cég alkalmazottai és ügyfelei bukják a legtöbbet, de sokat nem nyer a többi piaci szereplő sem. Nem valószínű, hogy a brókerház ügyfelei a konkurens szolgáltatókhoz mennek majd széles sorokban, amint a pénzük, befektetésük, részvénycsomagjuk hozzáférhetővé válik. Sőt. A brókercégeknek nem az lesz a legnagyobb feladatuk, hogy a szabaddá váló halakat befogják, hanem az, hogy ne szenvedjenek el ők maguk is jelentős veszteségeket. Mert sokkal inkább ez következhet a nagy vadászat helyett.
Teljesen egyértelmű, hogy a sumákokat el kell kapni és meg kell büntetni, ettől függetlenül azonban a Magyar Nemzeti Bank elég furcsán kommunikálta ezt az egész ügyet. A vizsgálat nyilvánosságra hozatalával együtt ugyanis inkább saját magát fényezte azzal, hogy irdatlan nagy összeget dobott be: 15 év alatt 100 milliárd forintot loptak el a gyanú szerint a Buda-Cashnél. A kárérték azóta fix pont az ügyben. Nyoma sem volt a kommunikációban annak, hogy a jegybank igyekezett volna megnyugtatni a piacot. Pedig ez legalább annyira fontos lenne ebben a helyzetben.
A magyar pénzügyi kultúra eleve primitív, az utóbbi évekből egyetlen olyan tőzsdei bevezetést sem tudunk említeni, amely sikertörténetté vált volna: a Btel csúnyán leszerepelt, a Norbi Update lényegében teljesen érdektelenné vált pár hét alatt. Ide lehet sorolni a kormányzat elmúlt éveket jellemző agresszív kommunikációját a „spekulációt” és úgy általában a pénzügyi világot illetően. A kisbefektetők jó része el fog szivárogni, mert a leheletnyivel megemelt kamatú állampapírok legalább nagyobb biztonságot jelentenek, sőt olyan visszhangokat is lehet már hallani, hogy az egyszázalékos betéti kamat is jobb, mint elbukni az egész befektetést, és aki ezt nem érti, az meg is érdemli a bukást.
