galéria megtekintése

Zárjunk sorainkat

Az írás a Népszabadság
2014. 09. 06. számában
jelent meg.


Szőcs László
Népszabadság

Legyen is meg ne is: úgy próbál kvázi állandó jelenlétet biztosítani a NATO Kelet-Közép-Európában – így a különösen kényes, posztszovjet Baltikumban –, hogy ne legyen szó szerint állandó, mert az sértené az atlanti szövetség és Moszkva közötti korábbi szerződést.

A megoldást az akár két nap alatt a helyszínre vezényelhető, a gyorsabbnál is gyorsabb, „azonnali” reagálású erő jelentené a walesi NATO-csúcson született döntés értelmében. Nyugat-európaiakkal megerősített balti katonákról van szó, akik szükség esetén riaszthatók lesznek, és öt kelet-közép-európai bázisra érkeznek, ha indokolja a helyzet a végeken. Így zár össze a szövetség keleten.

Vajúdtak a hegyek, és egeret szültek: gyakran használja a sajtó ezt a fordulatot a nagy csinnadrattával beharangozott nemzetközi csúcstalálkozók után. Ezúttal aránytévesztés lenne, ha ezt írnánk. A 28 tagú szövetség egységet demonstrált Ukrajna kérdésében, és az év 363 napján Moszkvával boltolóknak két napig hallgass volt a nevük. Kezdenénk e sort szívesen és nagy levegővétellel Orbán Viktorral és kormányával, de itt a Nyugat és Moszkva nagy, a hidegháború óta példátlan geopolitikai játszmájáról van szó.

 

Nem kajak-kenu vb ez, hogy a magyaroké legyen az utolsó szó. Kezdjük ezért a franciákkal: Francois Hollande, a hazájában éppen 13 százalékos „népszerűséggel” felvértezett elnök nem utazhatott Walesbe anélkül, hogy előző este fel ne függessze a Mistral-szállításokat Oroszországnak. De vehetjük (ez már magyar szint!) Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnököt is, aki úgy fogalmazott a Moszkva-elleni szankciók kapcsán:

„Ha ez elkerülhetetlen lesz, akkor a cseh gépipar védelmében lényegesen korlátozni kívánjuk a tiltólistára kerülő, a civil és a hadiiparban egyaránt felhasználható termékek számát. Nem egyezünk bele megmunkálógépeink oroszországi kivitelének leállításába.” Végül bizton beidézhetjük Orbánt is, aki szerint „lábon lőttük magunkat” a szankciókkal.

Valahol érdemes lenne már rendet teremteni ebben az egészben. Mégpedig a fejekben. A kormányhivatalokban. Rendben van, hogy a külügyminiszter maga posztolja a Twitter-mikroblogon: „magyar csapatok a balti országokba és a védelmi költségvetés növelése”, de kinek, minek is szól ez az üzenet? Hiszen arról van szó: a baltiak (és a lengyelek) körében erős félelem él az ukrán–orosz válság további eszkalációjával, egy esetlegesen őket is elérő nyílt orosz fenyegetéssel szemben.

A NATO új „előretolt helyőrségei” a Baltikumban vörös posztónak számítanak a Kreml szemében. Abban a Baltikumban, amelyet Barack Obama észtországi látogatása most felhelyezett a világtérképre, s amely a már bejelentett követségbezárással éppen lekerülőben van a magyar diplomácia térképéről. És folytathatjuk: annak a Kremlnek a szemében vörös posztó mindez, amelynek csettintésére a magyar miniszterelnök azonnal indult is Moszkvába. Ki előtt és mit demonstrált tehát Navracsics?

A magunk részéről zárjuk is sorainkat. Úgy értve, mi, a NATO.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.