Magyarország, annak ellenére, hogy London a második legnagyobb magyar város, még mindig sokkal láthatatlanabb. Még nem tüntetik fel a magyarokat London etnikai térképén, és az etnikai kliséket szellemes, thrillerszerű történettel ötvöző Capital című minisorozatban a csinos „kecskemeti” (sic!) au pair lányt horvát színésznő alakítja. A bevándorlás valószínűleg 2014 után érte el a kritikus tömeget, amikor a román és bolgár munkavállalók is Nagy-Britannia felé vették az irányt. A magyarokhoz hasonlóan ők is jellemzően túlképzettek a munkájukhoz képest. Egy bevándorlást támogató komikus például azt fejtegette nem kis iróniával, hogy neki semmi kifogása sincs az ellen, hogy egy bolgár atomfizikus szolgálja ki a piacon. A bolgárok és románok adják a mezőgazdasági munkások jelentős részét, és gyakran hallani, hogy munkaadóik hálát adnak az égnek, mert nélkülük nehéz lenne dolgos idénymunkásokat találni.
A Cameron céljait taglaló cikkekben tavaly még a munkanélküli (out-of-work) segélyezés megnyirbálása, időbeni korlátozása is szerepelt. Mostanra áttevődött a hangsúly a munkavállalói kedvezményekre. De miért lenne igazságosabb, ha a munkaerőhiánnyal küszködő területeken (nővér, tanár, szociális munkás, ápoló) elhelyezkedő kelet-európaiak éppen a legnehezebb kezdeti időszakban nem részesülnének a briteket is megillető, gyerekek után járó adókedvezményekből, lakástámogatásokból. Éppen az érkezés után van erre a legnagyobb szükség, amikor a letelepedéssel járó költségek hihetetlen tempóban zsugorítják össze – a kedvezőtlen árfolyamnak is köszönhetően – sok év forintmegtakarítását. Amikor még bizonyítani kell az alkalmasságot ahhoz, hogy az ember végleges munkát, státuszt, teljes állást és ennek folyományaként béremelést kapjon. Miközben ugyanazt az adót fizeti a kelet-európai, mint a brit. Egészen biztos vagyok benne, hogy a társadalmi igazságosságra érzékeny angolok túlnyomó többsége sem találná ezt a változtatást igazságosnak. Hiába mutogatja Cameron miniszterelnök szuggesztíven a grafikonokon, hogy milyen toronymagasan vezet a brit segély- és adókedvezmény-rendszer a többi európaihoz képest, az árszínvonal és a bérszínvonal grafikonjai nélkül ez az érvelés értelmezhetetlen.
A brit bérek általában alacsonyak. Owen Jones, a munkáspárti vezér mögött felsorakozó, ellenfelei által gyakran leelvtársazott, Oxfordban végzett újságíró részletesen végigelemzi az összes olyan területet, ahol a liberális gazdaságpolitikát hirdető állam a gyakorlatban szubvencionálja a gazdasági szférát vasútfejlesztéssel, állami oktatással, kutatással, ahogy itt is mondani szokták, az adófizetők pénzéből. Jones és a közvélemény is úgy látja, hogy ha a munkaadók által kifizetett relatíve alacsony fizetést az állam nem pótolná ki, nem „fejelné meg” (top-up), akkor a munkavállalók jelentős része szegénységben sínylődne. Jones szerint egyedül a Tesco alkalmazottainak adókedvezmény és juttatások formájában kifejezett bérpótlás majdnem egymilliárd fontot tesz ki, vagyis a nagyvállalatok összességében nagyobb mértékben élősködnek az államon, mint a segélyeken élők. Szintén Jones idézi azt az adatot, miszerint a lakástámogatást igénybe vevők több mint kilencven százaléka alkalmazásban állt 2012-ben, vagyis a támogatás nem a nincsteleneké, hanem az alacsony keresetűek bérkiegészítő juttatása.
De az igazán nagy játszmák nem ebben a térben zajlanak. Szinte közhely már az angol közbeszédben, hogy a segélyekre elköltött összegek eltörpülnek a globális nagyvállalatok adóelkerülése miatti veszteségek mellett. Noha létezik az adóelkerülő nagyvállalatokkal szemben valamiféle bojkott. A rossz hírbe került Starbucks közönsége tömegesen tért át a Costa Coffeehoz. Az EU viszont az utóbbi időben a Cityt és a Google-t igyekszik rendre inteni, és ezzel Nagy-Britannia tyúkszemére lépni. Az előbbi a pénzügyi szolgáltatóipar, a britek húzóágazata, utóbbihoz David Cameront nemcsak pártpolitikai elvek, hanem személyes kapcsolatok is fűzik. A Cameron házaspár elveszített gyermekének keresztanyja Rachel Whetstone volt, aki a Google kommunikációs igazgatói székéből mostanában ült át az Uberébe. A lányom ötéves korában kijelentette, hogy ő „virslire vegetáriánus”. Nos, az államok is így vannak ezzel, az egyik a szabad munkaerő-áramlásra, a másik a szabad tőkeáramlásra liberális. Csak remélni tudjuk, hogy azért az egyikre sem igazán liberális magyarok nem fognak azért olyan rosszul kijönni a buliból.
A szerző nyelvtanár, fordító (London)
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
