Révész Sándor: Vonából elefánt
Ez lett abból, amikor a szerb Vonák „vállalták a konfliktust” azért, hogy minden szerb egy hazában éljen. De Vona nem potentát, Orbán Viktor meg tud annyit a magyar hadsereg állapotáról, hogy az Kétegyházát sem tudná megvédeni, ha valakinek eszébe jutna Romániában, hogy minden románnak egy hazában kellene élnie.
Na de viszont a Vona bolhából elefántot fújó Bogdan Diaconu nem egy marginális ellenzéki, hanem egy magyar veszélyre szakosított kormánypárti képviselő. Attól még nem lenne sok bajunk, hogy Diaconu képviselő fölfrissíti azt a régi hazugságot, miszerint az 1996-os magyar-román alapszerződés kizárja a kollektív jogokat, miközben éppenséggel egy csomó kollektív jogot rögzít a helységnévtábláktól a magyar nyelvű közigazgatásig, bíráskodásig, iskolarendszerig és a magyar etnikai közösség politikai képviseletéig. A baj ott kezdődik, hogy ez a képviselő egy többségi frakcióból olyan törvényt kezdeményez, mely valamennyiünket eltiltana attól, hogy Románia területén a szóláshoz, a véleménynyilvánításhoz, a gyülekezéshez való jogunkat gyakoroljuk. Itteni és ottani és kettős állampolgárokat egyaránt. Diaconu bármely külföldit kitiltatna az országból, akinek a megnyilvánulását bármilyen alapon románellenesnek nyilvánítják. És eleve románellenesnek minősülne ama egyszerű tény kimondása, hogy Románia de facto nem „egységes nemzetállam”, polgárainak egy része sem identitását, sem nyelvét, sem kultúráját tekintve nem tartozik a román nemzethez, tehát hazug és kirekesztő Románia alkotmányának első cikkelye, miszerint Románia „egységes és oszthatatlan nemzetállam”.
Az egyszeri képviselő után egy nappal föllépett maga az államfő, Orbán Viktor kenyeres pajtása, kinek megmentésére a magyar kormányfő oly szépen mozgósította erdélyi véreinket, s nemes verbális versenyben kormányzó ellenlábasaival ugyancsak megígérte, hogy vége lesz a szabad magyar szónak és gyülekezésnek Erdélyben. (Ebben a lapban mi már eleget kritizáltuk ezeket a nemzetállami szellemben tartott rendezvényeket. De a betiltásuk ellen hevesen tiltakozni fogunk, mert számunkra nem csak azok szabadsága fontos, akikkel egyetértünk.)
Diaconu képviselő betiltana minden szót, rendezvényt, demonstrációt, amely „közvetlenül vagy közvetve érinti a román alkotmány első cikkelyét”. Ez gyakorlatilag mindenre ráhúzható, amit magyar politikai szervezetek két évtizede tesznek. Azóta tiltakoznak az őket másodrendű állampolgárokká degradáló első cikkely ellen, amióta ez 1991-ben bekerült, pontosabban visszakerült az alkotmányba. (A magyar kormánytöbbség persze ezt a tiltakozást nem támogathatja hitelesen, miután még sokkal „nemzetállamibb” „alkotmányt” alkotott.)
„A magyar címer kihelyezése egy romániai iskolára olyan, mintha náci horogkereszt kerülne egy zsidó tanintézetre” – ezzel a kijelentésével keltett föltünést tavaly Diaconu képviselő, aki azóta már egy kétharmados többség képviselője. Ez a kétharmad nemcsak az ország újraszerkesztéséhez, a magyar többségű régió beolvasztásához elégséges, hanem az alkotmány bármilyen módosításához, az alapjogok bármilyen aljas indokból elkövetett, súlyos megcsonkításához. Ha ezt megússzuk, két okból úszhatjuk meg. Lesz a romániai kétharmadban elég bölcsesség az önkorlátozáshoz, avagy lesz az unióban elég erő a „nemzetállami szuverenitás” megcsonkításához.
