galéria megtekintése

Vona, az ATV új hőse

43 komment


Hompola Krisztina

Tabu: tárgy, élőlény vagy fogalom megemlítésére vagy érintésére vonatkozó tilalom. Ilyen volt tizenegy éven át az ATV számára a Vona Gábor vezette, önmagát radikálisan jobboldaliként meghatározó párt, a Jobbik. Műsoraikban nem szerepeltek a párt képviselői, 2010-es parlamenti bejutástól kezdve is csak a hírekben jelentették meg velük kapcsolatos legfontosabb információkat.

Fotó: Földi Imre / Népszabadság

A 2014-es választások után a televízió vezetése megváltoztatta addigi elhatározását, a párt kikerült a tabu kategóriából, azóta a Jobbik képviselői kifejthetik véleményüket az ATV-n. Amely tegnap este a tiltott és a támogatott között megtett út végén megtartotta ígéretét és kart karba öltve Vona Gáborral – összenő, ami összetartozik? - tabut döntött.

 

Az ATV új műsorában a politikusok magánéletébe kalauzolja a nézőt, aki – szavaik szerint – mindenhová betekintést nyer, ami eddig tabu volt. A hetente adásba kerülő sorozat első adásában Vona Gábor portréját festette meg Péterfi Judit. Hol provokatívnak szánt megjegyzésekkel, hol fekvőtámaszozásban versenyezve, hol kacagva-kokettálva tette lehetővé Vona Gábornak, hogy kiderüljön róla, gyerekkorában a macskájuk viselkedéséről írt jegyzeteket, elvárja, de nem tartja a rendet és szerinte a politikus napi 24 órán keresztül célkeresztben van.

A Jobbik elnöke  időt kapott arra is, hogy elmondhassa, a cigányságot még mindig nem sikerült felemelni, de azzal, hogy a Jobbik kimondta, végre kikerült a szőnyeg alól a probléma. A népszavazáson a részvétel és a nem szavazatok mellett kampányoló Vona Gábor felhívta a figyelmet, hogy ő sokkal hamarabb gondolt a migránsveszélyre, mint Orbán Viktor. Tette ezt azon az ATV-n, amelynek tulajdonosa, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, Németh Sándor úgy nyilatkozott, hogy nemmel voksol a kvótareferendumon és erre buzdítja híveit is.

A csaknem egy óra alatt egyetlen szó sem hangzott el a tizenegy évig tartó tiltás okáról, az ATV és a Jobbik konfliktusmentesnek nem mondható kapcsolatáról, ahogy azt sem tisztázták, hogy miért Vona Gábor az első kiválaszott. De legalább volt néhány másodperc, amelyben ha ironikus hangsúllyal is, de kimondatott az igazság:

- Mivel fog előrukkolni, hogy jobb legyen az PR-ja?

- Elvállalok például az ATV-ben műsorokat.

Vona Gáborról megtudhattuk, hogy szeretne teremteni. Az ATV is. Teremtett egy 80 fekvőtámaszt  is megcsináló, Orbán Viktort keményen kérdező, beszédíró közreműködése nélkül szónokló hőst a Jobbik elnöke, Vona Gábor személyében.

Magánszféra, ATV

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.