galéria megtekintése

Voltzár

10 komment


Batka Zoltán

Ha valamiről szól a vasárnapi boltzár története, akkor arról, hogy a rendszerváltó politikai elit – az MSZP és a Fidesz duója – totálisan képtelen bármiféle, kompromisszumokra épülő, racionális választ adni olyan összetett kérdésre, mint a vasárnapi munka. Ahol problémamegoldás helyett a háborús logika érvényesül, ott középút nincs és nem is lehet: csak az egyik vagy a másik. Az MSZP évtizeden át süket volt a kiskereskedelmi szektor több százezer munkavállalójának panaszaira, csak a vásárlók kényelme érdekelte. A Fidesznek ellenben a hatalmi politikájához szüksége volt a boltzárra, ennek megfelelően fütyült a vásárlókra. Most a népharagtól visszariadva mindent visszavont, aminek következtében a történet újra ott tart, ahol az ezredfordulón elkezdődött.

Akkor a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) kongatta a vészharangot, amiért a munkaadók ellenőrizetlenül, nyakra-főre dolgoztatják vasárnap is a munkavállalóikat. Miután a baloldali kormányzatot ez nem érdekelte, a keresztény fundamentalizmussal nem vádolható MSZOSZ-tag, a KASZ küzdelméhez egyetlen politikai szövetségesként a KDNP-t találta meg. Ez a párt akkor alapos konzultációt folytatott a piac szereplőivel is, ennek megfelelően Harrachék 2009-es törvényjavaslatai még jóval visszafogottabbak voltak a később elfogadottaknál. Azonban az akkori kormányerők még parlamenti vitára sem méltatták a javaslatot, és az sem merült fel, hogy valamiképp segítsenek a kereskedelmi dolgozók kiszolgáltatottságán.

Bár ellenzékben a Fidesz is aláírta a Szabad Vasárnap Chartát (ahogy bármit, ami az MSZP-nek árthatott), hatalomra kerülve Orbánéknak eszük ágában sem volt behozni a vasárnapi bezárást. 2011-ben Harrach Péter a KDNP részéről becsületbeli kötelességként benyújtotta ebben a témában az újabb törvényjavaslatot, ám az akkor éppen a „nemzeti nagytőkés" Demjánnal fraternizáló Orbán az MSZP-hez hasonlóan az Országgyűlés elé sem engedte a kérdést. Új ciklusában azonban Orbán a fejébe vette a Tesco és társai kiutálását, és több más multiellenes büntetőintézkedés mellett kapóra jött a KDNP régi ötlete, de jóval radikálisabb formában. Azonban a Tesco maradt, viszont a kisboltok tovább sorvadtak, a dolgozók pedig menekültek a szektorból.

 

A piac leépülése nem izgatta Orbánékat. Az viszont annál inkább, hogy a vasárnapi népszavazás az MSZP-nek kínált volna magas labdát. Egyévnyi piacrombolás után Orbán szemrebbenés nélkül hátraarcot vezényelt, és bár bőven lett volna lehetősége arra, hogy a dolgozók érdekeit is szem előtt tartva lazítson a vasárnapi szabályozáson, ehelyett egy tollvonással mindent eltörölt, köztük a tavaly megadott vasárnapi pluszbérpótlékot. Most arra játszanak, hogy a munkavállalók – részben joggal – a piacpárti ­MSZP-t hibáztassák. Az, hogy az egyéves kavalkád mennyire ásta alá a szakszervezetek pozícióit, vagy hogy most milyen helyzetbe kerülnek a munkavállalók, újra senkit sem érdekel. Az élet visszatért szokásos medrébe.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.