galéria megtekintése

Volt egy ház

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 12. számában
jelent meg.


Doros Judit
Népszabadság

„Kiss József fényképészeti műterme, Eger, Érsek-utcza 9. Saját házában. Nagyítások, bármely kép után életnagyságig. Felvételek bármily borús időben is eszközöltetnek. Valódi platin képek. Azonkívül elvállalok pastell, aquarell és olajban festendő képek elkészítését a legfinomabb kivitelben”.

Úgy alakult, hogy dédszülői házat kellett nemrég romba dönteni.

Ott találtam egy fényképet a dédapámról, Orbán Károlyról, és az ükanyámról, Nemes-Orbán Zsófiáról, a képek hátoldalán a fenti felirattal. Nálunk amúgy a fél falut Orbánnak hívják, mégse kapott egyikük sem ragadványnevet, nem úgy, mint a Borosok, a Kissek és a Varrók, akiket rendszerint „köz”, „katona” és „kazai” előnevekkel különböztettek meg. A „nemes” nem ilyesfajta jelző, egyetlen generáció alatt el is veszett, múlékonyak mifelénk az efféle rangok. Pakolás közben kutyabőrt se találtunk, csak szétszáradt rókafarkat, ebből is látszik, hogy egyszerű Orbánok leszármazottai vagyunk mink.

 

Akkurátus ember volt a dédapám, ő működtette a szeszfőzdét is. Szép, vastag kötésű könyvben vezette, melyik gazda mikor vitte be a szilvát, mennyit fizetett a felöntésért, s hány liter pálinkával távozott. Külön rubrikában tartotta nyilván a falunak fizetendő adót, dőlt betűkkel rótta fel az egyéb tartozásokat.

Persze pálinkát se találtunk már a padláson, csak üres butykosokat, demizsonokat, csetreszeket, butéliákat meg egy szórólapot a hetvenes évekből. Ezen egy különös, Medoc Cordial nevű italt reklámoztak, mely „külső megjelenésében is elegáns, kiemeli a palackforma és adjusztálás, fokozza a vörösborok kedvező élettani hatását, ugyanakkor rendelkezik a likőröket jellemző tulajdonságokkal is.” Űrtartalma nyolc deci, ára hatvannégy forint. Mellette barnára fakult újság, közepén egy hirdetés üzeni „Fel, az őszi nagytakarításra!”, a másik oldalon pedig Ózd város asszonyai hívják versenyre az ország valamennyi üzemének asszonyait, hogy jegyezzenek békekölcsönt, a jövedelmük arányában.

Egy vászonzsákban tíz kiló juliskababra lelünk, s ettől szánkba kúszik dédanyánk télvégi savanyú bablevese, aminek különösen jó ízt adott a padlásra felakasztott, kiszáradt házi kolbász és a mélybordó csülök. Bár képtelenségnek tűnik, az árván lógó madzagokat megszagolva, mintha még mindig érezni lehetne a füstös illatot. S ahogyan az beincselkedik az orrunkba, s csukódik közben a szemünk, úgy válik elevenné fekete bőrcsizmát, szürke bőgatyát, kopott lajbit viselő dédapánk, „csöpp szőke bajúsza, mint a tilolt kender”. Látjuk őszen és idősen, ahogyan elébe vetett minket az idő, s el se hisszük, hogy ugyanő az a fess katona, aki fronton írt verseit egy vinyettás kis füzetben hagyta az utókorra 1916. június 11-én, pontosan kilencvenkilenc évvel azelőtt, hogy e mostani sorok születtek. „Aki ebből olvasni akar, úgy vegye a kezébe, hogy ha végigolvassa, nem megyen a mennybe. Ebbe nem jó annak kaparászni, aki a menybe szándékozik menni” – inti az olvasót.

Maradunk hát a földön, amellyel egyenlővé lett immár a ház, vele a füstszagú madzagok, üres demizsonok, Medoc Cordialok.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.