galéria megtekintése

Vizsgálják

2 komment

A szerk.

Novák Elődnek és szimpatizánsainak nyilván nem váratlanul lett elegük pont vasárnap  a Szabadság téren álló szovjet emlékműből, s főleg az azon található sarló-kalapácsos címerből. Bármikor elegük lehetett volna, de akkor ennyire sem foglalkozott volna velük a sajtó. Ők viszont épp azért háborodtak fel ott és akkor, hogy a média is lássa. Nem szállnak szembe a rendőrökkel, nem visznek létrát, kalapácsot és vésőt a térre, ha csak egy rövid hír a jutalom.

A felháborodásnak és ami utána történt, ideértve a Novák és a rendőrök kézitusáját és a végén a Jobbik fenegyerekének „testi kényszerrel történő földre vite­lét” is, célja volt. Politikai marketingeszközként használták, a Jobbik és személy szerint Novák Előd politikai önreklámjaként, ami ráadásul ingyen volt.

Ahogy a „közönség” reakcióit elnéztük, ezúttal nem volt sikeres a produkció. De ez a lényegen nem változtat. Azon, hogy politikusok olykor olyasmiket is megtehetnek, amiért másokat még a legjámborabb rendőr is azonnal bilincsbe ver.

 

De a politikusnak szabad. Szabad? Novákot valaki ­feljelentette, s az ügyészség most gondolkodik, mit tegyen. Pedig jó pár kamera vette az akciót, amelyről – az eseményt tisztes távolságból figyelő – harcostárs, Budaházy György előre megmondta, hogy bűncselekmény.

Nem is ment oda. Novák mégis szabadon távozhatott, pedig tetten érték. Sőt, videó is van róla. A hatósági akarat kivételével minden megvolt ahhoz, hogy ott és akkor megvalósuljon a Jobbik politikai célja: egyetlen bűnelkövető képviselő se bújhasson a mentelmi joga mögé.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.