Ugyan nem olyan kitüntetésem van, mint Bayer Zsoltnak (hanem a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje, „adományozták" „2006. évi március 15. napján"), tekintettel a tekintendőkre, szívesen lemondok róla. Könnyű szívvel.
Nem lovagkor.
Amúgy sem tudom, miért kaptam, ezért nem is identifikálódtam vele.
Mellesleg nem jár semmivel. Beengednek az Országházba, nézelődsz a nagy tömegben, jé, egyszer már jártál itt gyerekkorodban Gyed Maroz ünnepélyen a Fuksz nevű osztálytársaddal, vagyis Falus Iván, apukája intézte, akkoriban még nem volt ott a korona. Snassz fogadás, ennyi, fogalmad sincs, mire jó mindez.
Nem tudom, miért mentem oda.
Dehogynem, a mások elismerése miatti normális vágyakozás végett. Jó, ez nem (szakmai) díj (hanem kitüntetés, de hát ilyenkor ki mérlegel?), például a Kossuth-díj, bár ugyanígy az álladalom adományozza, más tészta – nem is sűrűn adják vissza, pedig ki mindenki megkapta volt, úristen! Nagyon helyes, mellesleg. Mármint hogy (ha) zsebrevágták (, akkor nem fizetik vissza, mert az mellesleg pénzzel is jár, nem, ahogy pestiesen van mondva, csak a szégyen), ám, oké, K-díjat nem mindenki kaphat – viszont lovaggá ütődnöm hiba volt.
Nem tettem érte semmit.
Számos embert ismerek, akik megérdemelnék, csak hogy szívemhez legközelebb állókra utaljak, a hajléktalanság-, szegénységfölszámolás-, cigányintegráció-ügyben önként munkálkodók. Tanárok, orvosok, ápolók hazai környezetben – ők érdemlik, ha valaki, mint én, irogat (ahogy egy kedves kommentben olvastam), az nem.
Ne is fogadja el!
Bayer sem tesz olyat, ami kitüntetendő, mégis elfogadta, mint tíz éve, sajnos, én magam.
Illetve ő mégiscsak „tesz" – pont az ellenkezőjét annak, amit üdvösnek gondolok: rányom egy jókora adaggal a mi kis gyűlölet- és bizalmatlanság-kultúránkra. Ahelyett, hogy levenne belőle. Üt-vág, noha egyszer – épp velem kapcsolatban – mintha azt írta volna, hogy ez így nem jó. Nem jó szolgálat.
Mi több, nem jó élvezet. Az írás kontroll. Magadat írod, a szöveg visszaír, téged szervez, ha (valamiképp) rossz, az rossz a szervezetnek. Ha szívrebegésből kezded, végezd keser-ironikusan, de ha dühből indítasz, szívből végezd be. „A harag bosszúra vágyik", így Arisztotelész. Beteg(es) állapot. Fölmegy a pumpa – bennem sokszor és egyből – menjen le! A politika terén érdekek és értékek ütköznek, ez jó, a küzdelem alap, ám ha a másik győz, ne azzal legyél elfoglalva, hogy mekkora geci, hanem hogy te mekkora balfasz vagy – hogy stílbe szóljak. „A barátságosság: közép a hízelgés és a gyűlölet között, s a tettekre és a szavakra vonatkozik. Hízelgő ugyanis, aki a másikról többet mond, mint amennyi megilleti, és megfelel a valóságnak; a gyűlölködő meg rosszindulatú, és a másiknak még a meglevő jó tulajdonságaiból is elvesz. Kettejük közül tehát jogosan egyik sem dicsérhető" (Arisztotelész: Eudémoszi etika, fordította Steiger Kornél).
P. S. Kedves Bayer Zsolt, mi, ezt nem neked mondom, nem ismerjük egymást. Ami ritka a magy. közéletben. Egy alkalommal, ezt viszont már neked mondom, a parlamenti liftnél szembetalálkoztunk, akkor reflexből félrekaptad a fejed, nem tudván mit kezdeni a helyzettel – megértem. Legtöbbször én sem tudok mit kezdeni azzal, ami van, ezzel a szánalmas, tragikus/komikus katyvasszal. Hiszti pro és kontra, kétosztat, engesztelhetetlen ellendiskurzusok, megbeszéletlen közös ügyek, kibetonozott árok, kopog lenn a sok plecsni. Ha nem kezdünk valamit, rámegy a haza. Senki nem ördög, mindenkiben van ördögi – javaslom, magunkon kezdjük: magunkból az ördögűzést. A katarzis a legnagyobb élvezet, ha ennek tudása talán kihalt, mint az antik görögök, de az érzet megvan. Persze ha nem, akkor nem, senki helyében nem vagyok, annyira, hogy olykor mintha a sajátoméban sem.
Például most.
Lehet, hogy úgy nincs is hely.
„Én arra szavaznék, ha mindenki aki még él közülük vissza adná" (betű szerinti részlet egy Fb-kommentárból): tekintettel tehát arra, hogy még élek közülük, tekintettel a nyomásra, amit a gyomromban érzek, tekintettel az egészre, ami itt megy, vissza adom.
