Hiába magyarázzuk, hogy másmilyen történelmi poggyászuk van lengyeleknek, cseheknek, szlovákoknak, magyaroknak. Ennek ellenére az ún. Nyugat egy fejezetben kezel minket. Különösen, hogy magunk kéredzkedtünk be a közös fiókba 25 éve, egy véletlenszerű késő középkori történelmi eseményre hivatkozva. Így alakult meg a visegrádi csoport. A tagok az eleve nem szoros összetartozáshoz képest az együttlét hosszú évei alatt csak távolabb kerültek egymástól.
Most azonban fordult a kocka, s a csoport nyugati euroatlanti szövetségesei immár azon aggódnak, nem alakul-e a térségben új, veszélyes tömb, az autoriter politika jegyében. Eddig csak az Orbán-jelenséget próbálták értelmezni. Most azonban kezelniük kellene Lengyelország átalakulását Jaroslaw Kaczynski eszméinek tükrében. Az eddig még viszonylag rendezetten balpopulista Szlovákiában is feltűnt a szélsőségesség veszélye, megjelentek a Smer konkurensei. Ehhez képest Zeman cseh elnök kirohanásai vidító színfoltnak számítanak. Sok nyugati elemző az EU keleti tagországainak hálátlanságát kárhoztatja. Vannak, akik a demokratikus tradíciók hiányát, mások az államszocializmus örökségét fedezik fel a jobboldali, autoriter fordulatok okaként.
Lengyelországban azonban hosszú még az út az érett orbánizmusig. De a lépéseik, az irány hasonló. A többséget szerzett jobboldali párt ott is magát nyilvánítja a népfelség megtestesítőjének. Vezérállamot építenek ki. Leépítik az alkotmányos, jogállami intézményeket. Először az alkotmánybíróságot tették ártalmatlanná, utána a közmédiát faragták át kormánypártmédiává. Az előző intézmény még harcol, a másik pár másodperc alatt színt váltott. Az államosításoknak, hatalomkoncentrációnak még csak az elején tartanak Lengyelországban, de a jogállami ellensúlyok koncepcióját már elvetették. Hamarosan átírják az alkotmányt is, feltehetőleg egy protestpárt segítségével, amelyben jelen van egy neonáci frakció. Az átalakulás eszmei hátterét a kormánypárt vezére már megadta: a rendszer bírálói nem lengyelek, nem hazafiak. Átöltözött kvázi migránsok.
