Viktor, mint Orbán Viktor

Az asztalfőnél egy joviális, nagydarab figura, tolószékben, egyfolytában az Ipadján mutogat valamit a haverjainak. „Have you seen his latest movie". J-vel több témát érintünk, ami utólag kissé eklektikusnak tűnik, de ott akkor természetes volt. Kikérdezem karácsonyi floridai családlátogatásáról, ő elmondja, hogy a feleségét irritálta, hogy családja képtelen előre tervezni. erre én: "Ez nem amerikai dolog ?" – „Lehet" – feleli, aztán az otthoni konyhafelújítás kapcsán hosszan analizáljuk azt a kérdést, hogy jó dolog-e a mosogatógép.

Mert ugyan egy gombnyomással elintézzük a dolgot (a be- és kipakolási időt nem számítjuk), de valójában mi az az „értelmesebb" dolog, amit ahelyett végzünk, hogy mosogatnánk. Tévézünk vagy Facebookozunk, vagy mi ? Különben is a vegyszerek végzik el a melót. És hát milyen jó is – érvel J. – amikor az ember mosogatás közben elgondolkozik, mért ezt mondtam XY-nak és mért nem azt", meg hogy mit is kéne csinálnom az életemmel, szóval a nagy dolgok, amikkel az ember akkor foglalkozik, amikor mosogat vagy bringázik vagy vezet, ilyenkor jut eszébe.

Aztán részletesen el tudom mondani, hogy melyik gyerekem mekkora és mit csinál. Nem mintha eddig nem érdekelte volna J-t a dolog, csak hát ők gyermektelenek és helyette a menekültek képviseletére fordítják figyelmüket. Szóba jön még a hétfői jam session, ami miatt tulajdonképpen ott vagyok, mesélek a zárkózott, láthatóan maga alatt lévő bolgár trombitás fiúról, aki gyönyörűen játszott. J lelkesít, hogy pont az ilyenek miatt fontos az egész, mert ez az a kapcsolódási pont, amit keresnek. Csak feladni nem szabad.

Aztán megérkezik K, akinek jövetelét már bejelentették. „The guy from Detroit". Mint kiderül, kétéves korában visszaköltöztek Passauba, úgyhogy ő tulajdonképpen bajor, noha érezhető az angolján, hogy amerikai a papa. J is michigani. Így kialakul az újabb beszélgetés K és J között az asztal hosszanti tengelye mentén. K papája mérnök volt a GM-nél. J faterja, aki képzőművészeti iskolát végzett, J születése után munkát vállalt az autógyárban. Kéjjel tölti el, hogy ma az egyik nagy, volt GM-fejes villájában lakik. J még hozzáteszi, hogy egyik szemináriumán a krízis fogalma kapcsán arra jutottak, menyire pozitív, hogy a természet visszaveszi magának a hatalmas, elhagyott gyártelepeket.

Néhány sör után felélénkül az egymás iránti érdeklődés és rám szegeződik a figyelem.

„What was your name?" „Viktor" – mondom, és a bomba robban. „Viktor, mint Orbán Viktor" – és hahotában törnek ki.

Na, ez nem hiányzott ! Mindegy, a jó hangulatot mindenáron fenn kell tartani, igyekszem nem mutatni sértődöttségem. Nevetünk, majd jönnek a kérdések: „Mi a véleményed OV-ről ?" Ajjaj, erre nem készültem, én csak J társaságára vágytam.

Kezdem azzal – nem is értem, miért –, hogy előzőleg rájuk szavaztam, mert az „én generációm", hittem, hogy majd „mi megváltoztatjuk a dolgokat" , de legutóbb már dehogy szavaztam rájuk.

De csak magyarázkodom, és érzem, hogy egyre kevésbé meggyőző, amit mondok.

„Hogy gondolhatja OV, hogy egy ilyen kis, gazdaságilag gyenge ország kiugorhat az EU-ból?" Na, ezen a ponton kezdek összemenni. Biztosítom őket arról, hogy mi se értünk sok mindent, az egész egy nagy blöff. De érzem, hogy nem áll jól a szénám.

Miután elmondom, hogy látogatóba szoktam jönni Passauba, szükségesnek tartom elmagyarázni, hogy is vagyok képes Magyarországon élni. És ilyen mondatok hagyják el a számat:

„Azért, mert még mindig szabad ország". De érzem, hogy egy fikarcnyit sem tudtam változtatni az OV-féle Magyarországról alkotott képen.

A szerző dzsessz-zongorista, Gonda János tanítványa, a Kaliszi Nemzetközi Jazz-zongorista Verseny 2. helyezettje. Bori tanult és tanított Hollandiában, mielőtt hazaköltözött Magyarországra.

*

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.