Az orosz elnök Athénból, egy NATO-tag európai uniós ország fővárosából fenyegetett meg két másik EU- és NATO-tagállamot, Lengyelországot és Romániát. A török államfő folytatta a sakkjátszmát a német kancellárral az isztambuli menekültügyi csúcstalálkozón. Merkel elítélte a kurd képviselők mentelmi jogának megvonását és az ellenzéki újságírók üldözését, de ez nem változtat azon, hogy a tekintélyuralmat építő Erdogant stratégiai kapcsolatnak tekinti.
Aki reálpolitikát várt, megkapta. Merkel tapasztalt hatalompolitikusként felmérte, hogy nem válogathat a partnerekben. Törökország feltartóztathatja a menekülteket, ha ösztönzésként még több pénzt és európai vízummentességet kap. Ha pedig valakinek igényei, követelései vannak, akkor alkudozni lehet vele. Ennek Merkel igazán a mestere. Közben, és erről Putyin sem feledkezett meg, készül az újabb Északi Áramlat. A német kancellárnak tehát szüksége van a beszélő viszonyra az oroszokkal is. Holott minden oroszok elnöke világossá tette, hogy a Krím el- vagy visszacsatolása a nemzetközi felháborodás ellenére lezárt ügy. Ő legalábbis nem óhajt vele többet foglalkozni.
A menekültügyben Merkel már tavaly ősszel megkezdte a fordulatot, amit a „kölni szilveszter” után kénytelen volt sokkal látványosabbá tenni. Nem épít ugyan határzárat, és nem vezet be felső limitet a menekültek fogadására, ezekben az ügyekben konfliktusokra is kész a hazai és európai színtéren. Szó sincs már azonban a nyitott határok politikájáról. Merkel igyekezett eltávolodni ettől a pozíciótól az elmúlt hónapokban. Talán az sincs ellenére, hogy egyes országok drasztikus húzásokkal élnek a menekültekkel szemben, ezekhez képest a kancellár sokrétű kommunikációval tartja fenn a demokratikus Európa vezetőjének imázsát.
