galéria megtekintése

Vezérek helyett közösségeket

Az írás a Népszabadság
2014. 10. 18. számában
jelent meg.

Vajnai Attila
Népszabadság

A választási kampány csatái és az eredményektől független pártelnöki győzelmi nyilatkozatok után várhatóan újra középpontba fog kerülni a baloldal jövőjének kérdése. Természetesen nem a konzervatívan liberális „baloldalról” lesz szó, hanem azokról a közösségekről és emberekről, akik elégedetlenek a jelenlegi társadalmi rendszer „eredményeivel”, akik nemcsak meg akarják magyarázni a világot, hanem meg is akarják változtatni, jobbá, igazságosabbá akarják tenni azt.

Gyakran olvashatjuk a baloldali sajtóban, a pártok és mozgalmak különböző megnyilvánulásaiban: az a baj, hogy nincsenek vezéregyéniségeink, hogy gyengeségünk, a választási vereségek oka a vonzó vezetők hiánya. A mai társadalom egyik jellemzője, hogy az egyéni sikert, az önzést, az individualizmust dicsőíti. Listák készülnek a világ és az országok leggazdagabb embereiről. És ha mögé nézünk a legnagyobb vagyonok keletkezésének, akkor gyakorta nem emberi erények, hanem ügyeskedés, sokszor erőszak, mások rovására, kárára való cselekedetek állnak a kezdeti lépések mögött.

A neoliberális és konzervatív alapokon hirdetett kiadáscsökkentési kényszer és az abból következő elszegényedés a lakosság nagyobbik felét már távol tudja tartani a szavazóurnáktól, és a szakszervezetek taglétszáma sem emelkedik. A halk szavú vagy éppen szenvedélyes vezérek is egyre szűkebb rajongói táboruknak tartanak miséket, a valós társadalmi ellenállás végzetesen meggyengült.

 

Pedig éppen most lenne a legnagyobb szükség az alapvető emberi és szociális jogokat lebontó, neohorthysta rezsim és rendszer elleni szervezkedésre. A baloldal akkor tudja teljesíteni kötelességét, ha a gazdasági válság csökkentésére tett eddigi intézkedésekkel szemben új alternatívát dolgoz ki. Az EP-választások során már megjelent ez az alternatíva, és a spanyol, a görög, a francia, de még a német gazdasági és politikai élet fejleményei is ennek további erősödését mutatják.

Nem lehet tovább gazdagítani a legvagyonosabb kisebbséget a többség rovására. A választások előtt még le lehet tiltani a szegénység növekedését mutató statisztikai adatok publikálását, de ez csak a hatalom átmeneti megtartására lehet jó. Azoknak, akik valóban baloldali politikát akarnak folytatni, szakítaniuk kell a neoliberális politika képviselőivel és magával a politikával is. A polgári demokrácia alapjait garantáló alaptörvény közös követelésén túl egyértelművé kell tenni, hogy lényeges különbségek vannak a baloldal és a válságot a rendszeren belül megoldani akaró irányzatok között.

A baloldal nem adhatja a nevét a piacokért folytatott háborúhoz, még akkor sem, ha ebben a háborúban a másik oldalon az európai offshore lovagokkal konkurens oligarchák is megjelennek. Kompromisszum nélkül harcba kell szállni az európai munkahelyeket és szociális rendszereket veszélyeztető szabad kereskedelmi egyezmény ellen. Tettekkel is bizonyítani kell, hogy nem a nagyvállalatok és a bankok profitja, hanem a szociális biztonság élvez elsőbbséget a politikában.

A hamis adatokra alapozott és korrupt politikusok által felvett államadósságok visszafizetését sem lehet tovább támogatni, mert az lehetetlenné teszi a fejlődés beindítását. A gyermekszegénység ellen a kampányon túl azzal is lehet tenni, hogy következetesen követeljük az Európai Szociális Charta teljes ratifikációját. A közszolgáltatásokat, az oktatást és az egészségügyet ki kell szabadítani a liberalizált piacok és a központosított államhatalom uralma alól. Valódi társadalmi ellenőrzést kell megvalósítani az önkormányzati működést felhasználva.

Fel kell vállalni a konfliktusokat a környezetünk védelme érdekében is. Radikálisan csökkenteni kell az élelmiszerekbe kerülő vegyi anyagok mennyiségét, a légszennyezettséget. Fel kell számolni a multikkal kötött különalkukat és a közmunkának hazudott minimálbér-csökkentést. Valódi minimálbér bevezetésére van szükség, amelyből meg is lehet élni.

Ahhoz, hogy az európai baloldal szociális és gazdasági alternatívája érvényesüljön, nem vezérekre, megmondóemberekre, hanem önszerveződő közösségekre lesz szükség, s olyanokra, akik az egzisztenciális kockázatot is vállalják elveikért.

A szerző a (Magyarországon bejegyzett) Európai Baloldal párt elnöke

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.