Nem vagyok kockáztató típus, üzleti, vállalkozói értelemben különösen nem, de ezt azért kipróbálnám. Ha volna valaki, aki rágná a fülemet, hogy ragyogó kondíciók mellett vegyek föl hitelt. Alapítsak céget félmillió forinttal. Az alapítástól számított egy héten belül figyeljek egy bizonyos közbeszerzési pályázatra, amely ugyan nem a nevemre vagy a cégem nevére lesz kiírva, de valamennyi meghatározott feltétel rám, illetve vállalkozásom méretére, profiljára és egyéb tulajdonságaira lesz szabva. Barátilag értesítenének, hogy nem fognak kukacoskodni az ajánlattal. Még barátibban megsúgnák, hogy senkit sem érdekel, hogy a megbízást kinek továbbítom. A számlákon sem fognak fennakadni. Pontosan fizetnek, mint a katonatiszt. Akkor belevágnék. Hálám nagyságrendjéről is beszélhetnénk.
Egy idő múlva, kávéházi asztal mellett új kihívásokkal kecsegtetnének. Átgondolnám, de picivel rutinosabban, valamivel rövidebb gondolkodási idővel belemennék. Némi garanciát azért kérnék, hiszen az első üzleten szerzett hasznomat nagyon félteném. Azonos ügymenet után ismét megnyerném a tendert. A sikeres befejezést követően már koccintanék a pozitív döntést intéző társasággal. Összemelegednénk. Hétvégi kiruccanást terveznénk. De még család nélkül.
Új céget kell alapítanom. Megy ez, mint a karikacsapás. Közben készül a pályázati anyag is. Zsíros megbízásról van szó, nem kispályás tétel, megmondják, kikkel induljak közösen. Nem ismerem őket, de egy sporteseményen összehoznak a két ügyvezetővel. Komoly embereknek tűnnek, köpik a számokat, százalékokat, amit a zsaluzási technológiáról dumálnak, nem egészen értem ugyan, de megnyugtatnak, hogy mindenki jól jár. Hiszek nekik, miért ne hinnék. Győz a csapatuk is.
