galéria megtekintése

Versenyszféra

3 komment


Tamás Ervin

Nem vagyok kockáztató típus, üzleti, vállalkozói értelemben különösen nem, de ezt azért kipróbálnám. Ha volna valaki, aki rágná a fülemet, hogy ragyogó kondíciók mellett vegyek föl hitelt. Alapítsak céget félmillió forinttal. Az alapítástól számított egy héten belül figyeljek egy bizonyos közbeszerzési pályázatra, amely ugyan nem a nevemre vagy a cégem nevére lesz kiírva, de valamennyi meghatározott feltétel rám, illetve vállalkozásom méretére, profiljára és egyéb tulajdonságaira lesz szabva. Barátilag értesítenének, hogy nem fognak kukacoskodni az ajánlattal. Még barátibban megsúgnák, hogy senkit sem érdekel, hogy a megbízást kinek továbbítom. A számlákon sem fognak fennakadni. Pontosan fizetnek, mint a katonatiszt. Akkor belevágnék. Hálám nagyságrendjéről is beszélhetnénk.

Egy idő múlva, kávéházi asztal mellett új kihívásokkal kecsegtetnének. Átgondolnám, de picivel rutinosabban, valamivel rövidebb gondolkodási idővel belemennék. Némi garanciát azért kérnék, hiszen az első üzleten szerzett hasznomat nagyon félteném. Azonos ügymenet után ismét megnyerném a tendert. A sikeres befejezést követően már koccintanék a pozitív döntést intéző társasággal. Összemelegednénk. Hétvégi kiruccanást terveznénk. De még család nélkül.

Új céget kell alapítanom. Megy ez, mint a karikacsapás. Közben készül a pályázati anyag is. Zsíros megbízásról van szó, nem kispályás tétel, megmondják, kikkel induljak közösen. Nem ismerem őket, de egy sporteseményen összehoznak a két ügyvezetővel. Komoly embereknek tűnnek, köpik a számokat, százalékokat, amit a zsaluzási technoló­giáról dumálnak, nem egészen értem ugyan, de megnyugtatnak, hogy mindenki jól jár. Hiszek nekik, miért ne hinnék. Győz a csapatuk is.

 

Furcsa ennek a vállalkozói krémnek a világa. Gyorsan jár az agyuk, de más mezőben. Jártasak a számok világában, ismereteiknél azonban fontosabbak az ismerőseik. Ez is versenyszféra, csak más szabályokkal. Hajtani kell a megrendelésekre, de tudni kell, hogy merre rugalmas, hol tapad, hol enged az anyag – egy sikeres ajánlat több mint leírt ígéretek halmaza. Sok csapdába bele lehet sétálni, ha nincs megfelelő kontakt, aki elmagyarázza, mire vigyázz. Referenciák, paraméterek, költség, kötbér, visszaosztás, ilyesmi. Előfordulhatnak váratlan helyzetek. Szűkebb keblű döntnökök. Egy másik barát, más vonalon. Túl sok a magát fedező, beijedt bürokrata. A legrosszabb esetben tudni kell visszavonulni. Ép bőrrel, nagyvonalúan, de kevés veszteséggel. Nincs haragszomrád, mert akkor hamar kifut alólad a mező. Elvégre mégiscsak a versenyszférában vagy. Legyintés, koccintás.

Észre sem veszed, de már túljutottál azon a félszen, amit az első kft.-d alapításánál éreztél. Amikor meglátod a nevedet a grafikailag szépen kivitelezett cégháló közepén, magad is elcsodálkozol, mennyit változott a világ, s benne te. Észrevétlenül módosultak az arányok, mértékek, normák. A másoknak leadott és a másoktól fölvett erő komponense. A jártasság nyújtotta önbizalom, amelyet folytonosan vizsgáztat, és bármikor kikezdhet a hatalmi piramis. Észnél kell lenni. Hamar függetlennek álmodod magad, és könnyen lehet keserű az ébredés.

Nincs mese, kockáztatni kell. A versenyszféra már csak ilyen.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.