Nem azzal van a baj, hogy Mészáros Lőrinc cége nyerte el a szilvásváradi lovaskomplexum hatmilliárdos munkáját. Még azzal sem, hogy mindezt jó másfél milliárddal többért vállalta, mint amennyit az eredeti tervek szerint szántak a felújításra. Az első ceruzavonás óta jó pár év eltelt a közbeszerzésig, ha nyögvenyelősen is, de meg lehet magyarázni az áremelkedést.
Az viszont baj, hogy nem volt verseny. Egyáltalán nem. Semmilyen.
Eddig legalább az ilyen-olyan látszatra ügyeltek nagyjaink, s ha más nem, legalább a leendő győztes maga beszerzett papíron néhány versenytársat, akik aztán árban merészen fölé ajánlottak, utat nyitva ezzel neki, a legolcsóbbnak. A szívesség visszajárt, szakmányban gyártották le a kvázi árajánlatokat, amelyekről mindenki tudta, nem kell azokat komolyan venni. Dörzsölt cégek odáig pofátlanodtak, hogy már az árajánlat kidolgozását sem maguk intézték. Kisebb vállalkozásokat kerestek meg, elhúzták előttük szépen a mézesmadzagot, hogy alvállalkozóként majd betársulhatnak, csak adjanak egy szép árajánlatot a munkákra, majd az így megszerzett dokumentumokat saját maguk csatolták be az előre lezsírozott pályázatra.
