A döntés súlyát elődje, Sólyom László adta meg, aki nemcsak volt elnökként, hanem az egykori Alkotmánybíróság első embereként szólította meg azzal, hogy az államfőnek most hivatalát és a hivatását is értelmeznie kell: az államszervezet demokratikus működése feletti őrködést. Sólyom ugyanakkor nem hagyott kétséget saját gondolkodása felől: maga a negyedik alkotmánymódosítást úgy értelmezi, hogy Magyarországon megszűnt a  hatalommegosztás.

Mivel Sólyom László ilyet soha a száján ki nem ejtene, értelmezzük ezt a mondatát: Magyarországon a negyedik alkotmánymódosítás után nincsenek meg maradéktalanul a demokrácia feltételei. Mégpedig azért nincsenek, mert a kétharmados többségnek így már lehetősége lesz arra, hogy alaptörvény-módosításnak nevezve bármely rendelkezést meghozzon, legyen az akár szöges ellentétben az alaptörvény más rendelkezéseivel. Mondjuk ki: ez alapján Orbán Viktor ma azt tesz Magyarországgal, amit csak akar. És úgy tűnik, vannak erre vonatkozóan elképzelései, bőséggel.

Áder János tehát döntött: szerinte egyértelmű alkotmányos kötelezettsége, hogy a módosítást aláírja és kihirdesse, függetlenül attól, hogy a módosítás kinek az ízlésével találkozik, és függetlenül attól, hogy ez tetszik-e neki, vagy sem. Mert – így érvel Áder Kölcseyvel – „a haza minden előtt”. Igen, ez a mi hitünk is. Csakhogy e ponttól úgy érezzük, hogy Áder János valójában már nem hisz semmiben.