galéria megtekintése

Vége van

7 komment

A szerk.

Az „átkosban” még Közös Piacként, belépésünkkor már egységes belső piacként emlegették, de a lényeg egyfolytában ­azonos: az Európai Unió kizárólag külső határokkal rendelkező gazdasági integráció. Az európai közbeszerzések piacára ezért nehéz kívülállónak – például Oroszországnak – belépnie.

Az Orbán-kormány viszont az EU-tagság tizedik évében úgy döntött, hogy az uniós szabályokat megkerülve, versenyeztetés nélkül – a belső piac szereplőinek esélyt sem adva – külsősnek adja a magyar állam történetének eddigi legdrágább beruházását, a paksi bővítést.

Ennél durvábban csak azzal lehetne megszegni az európai szabályokat, ha például vámellenőrzést vezetnénk be az osztrák határon. Azonnal kívül is találnánk magunkat az unión. Kormányunk azonban szeret elmenni a határokig, és azt a jelenetet is szívesen adja elő, amit a rajtakapott zsebtolvaj szokott bemutatni a villamoson: ha az Európai Bizottság ma megállapítja a jogsértést, még ők lesznek megsértődve Brüsszelre.

 

Tragédia viszont nem történik akkor sem, ha a bővítés netán kútba esik: az európai árampiacon tartós túlkínálat és árapály van, a megújulók is egyre olcsóbbak és hatékonyabbak, a befektetők sorban állnak, hogy szélerőműveket, napelemtelepeket, biomassza-fűtőműveket építhessenek nálunk a saját tőkéjükből, nem a mi adónkból.

Igaz, ők nem oroszok, és többnyire nem atomban utaznak, de ez legfeljebb azokat zavarja, akik úgy nőttek föl, hogy Magyarországot csak a keleti Nagy Testvér energiája éltetheti. Pedig az a korszak véget ért.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.