Krajczár Gyula: Varga Misi

A Matolcsy-kabaré kulisszái mögött Orbán csendben ismét Varga Mihály kezébe csúsztatta a kasszakulcsot az utolsó másfél évre, ahogy ezt megtette már egyszer 2001 elején. A jelek szerint ennek senki nem tulajdonít különösebb jelentőséget, vagy aki mégis, az örül. Vargáról ugyanis a derék ember képe él a magyarságban, de a magyar sajtóban mindenképpen.

Szerény, de felkészült ember benyomását kelti, akin mindenkinél jobban áll az öltöny, aki kellő komolysággal áll az ügyekhez, mindent mérlegel, s nem hazudik a szemedbe, pedig ez ma már általános szokás. Minden gazdasággal és Fidesszel foglalkozó újságíró, még azok is, akiknek egyébként rendben vannak a leleteik, per Varga Misiként emlegeti.

Mindig nehéz feladatokat bíznak rá, melyeket ő izzadságcseppek és kommunikációs trükkök nélkül, simán old meg, vagy ha mégsem teljesen, akkor magyarázat nélkül is tudjuk, hogy a gyalázatos körülmények nem engedték ezt meg. Vargára csak azért nem bízhatnánk rá a biciklinket a kocsma előtt, mert nem jár arra, s biztos beengednénk őt legalább az előszobába, ha vadidegenként becsengetne. Tízből kilenc lányos anya ilyen vőről álmodozik.

Ehhez képest katasztrofális pénzügyminiszter volt, aki nem éppen a magyarok, hanem kizárólag Orbán Viktor reményeit váltotta valóra.

Az ő működésének volt köszönhető, hogy amikor a szocialista kormányzás vége felé baloldali és liberális nagyokosok is elkezdték kárhoztatni az akkor már egyre elmúltabbnak tűnő időszak adakozásból és tétovaságból kevert gazdaságpolitikai kurzusát, azt nem kellett mindenképpen a Medgyessy Péter-László Csaba tandemmel kezdeni, hanem megtehették startkőnek 2001-et.

Varga Mihály volt az Elmúlt Nyolc Év előzenekara. Ő fejlesztette tökélyre azt a fiskális attitűdöt, amelyre a mostani kormányzatnak ismét akkora szüksége van, mint egy falat kenyérre: teljesen érdektelen, valójában nem létező probléma, hogy mi volt és mi lesz, egyetlen napra kell beállítani a magyar nép tudatát, a választás napjára.

Most csak egy árnyalatnyival tér el ettől a helyzet. Meg kell várni a nyári EU-döntést, hogy megszüntessék ellenünk a túlzottdeficit-eljárást, utána viszont mehet minden, csak sokkal intenzívebben a rövidebb időre való tekintettel.

Varga és társai erre persze azt fogják mondani, hogy nem készül választási költségvetés. Ahogy azt is mondták – Varga és társai –, hogy nem a török taktikát folytatják az IMF-tárgyalásokon, ámde azt folytatták.

Varga itt egy olyan tárca nélküli miniszter volt, aki a tárgyalásokért felelt. Majdnem azt írtam, hogy a tárgyalások sikeréért, ahogy azt normálisan gondolhatná akárki. De ezek annyira fontos tárgyalások voltak, hogy minisztert kellett kinevezni abból a célból, hogy ne sikerüljenek. Most pedig majd annak a minisztere lesz, hogy az állításokkal szemben hogyan készülhet mégis választási költségvetés.

Eddigi pályája mindenképpen alkalmassá teszi erre. Igazi szilikon-miniszter lesz.

Varga Mihály pénzügyminiszter 2002 januárjában Járai Zsigmond jegybankelnökkel és Matolcsy György gazdasági miniszterrel
Szabó Barnabás 2002.01.11. Digitális 86. sz. CD Gazdaságpolitika irányítóinak sajtótájékoztatója, balról: Járai Zsigmond, - nemzeti bank elnöke Varga Mihály, - pénzügyminiszter Matolcsy György, - gazdasági miniszter
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.