És van, aki szerint már valójában készen van a tökéletes szakpolitikai megoldáscsomag, amely megfelel valamely tankönyvi ideológia elvárásainak, és nem is baj, ha az a népnek nem tetszik, mert ki kell várni, nincs más út, „ezeknek Mohács kell”, majd a nép egyszer rájön, és jó lesz mindenkinek. (Nem.)
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a múlt héten kísérletet tett arra, hogy helyzetelemzést adjon és kiutat mutasson. (Angyalok és ördögök?) Fontos írás volt, amely rossz időben született, és nem jutott el a lényeghez.
Ezekben a napokban az Együtt–PM aktivistái sokfelé közösen gyűjtenek aláírást a DK aktivistáival. Másutt külön, egymással konkurálva indulunk. Tagjaink, aktivistáink és szimpatizánsaink az önkormányzati választásokat érintően néhol ugyanazt gondolják, 2018-at érintően viszont még sehol sem. Erre pártvezetőként előzetes értesítés nélkül el kell olvasnom, hogy akkor mit és hogyan kellene csinálnia az Együttnek a győzelem érdekében.
A módszer miatt nem tudtam másra gondolni, mint hogy Gyurcsány Ferenc elérkezettnek látta az időt az összefogásdallam ismételt dúdolására. Racionálisan tette, de csak 2014 ősze és a DK szempontjából. Nem 2018 felől nézve. Őszintén sajnálom. A formai kérdésre fókuszált megoldáskeresés tévút. Nyilván jobb ebben a parlamenti választási rendszerben, ha minden egyéni választókerületben egy ellenzéki egyéni jelölt van.
De ennek elérésére számos módszer lehetséges. Abban kétségtelenül igaza van a volt miniszterelnöknek, hogy az egyeztetési kutyakomédiára újabb lehetőség nincs. De ma hatalmilag senki nincs abban a helyzetben, hogy maga egyesítse a balközép ellenzéket. Ráadásul nem hiszem, hogy egyetlen ellenzéki pólusra van szükség. Igaza van Gyurcsány Ferencnek, amikor realista módon jelzi, hogy nincs nagy ötlet, nincs egy olyan gondolat, amely mindent megold.
A pártszervezésnek vannak korlátai, állami alkalmazott most nem lesz párttag, civil rendezvényre sem jön el, mert fél. Nincs titkos szupercsapat, nincs külföldön edzett elit alakulat. Nincs a polgárságnak olyan része, amely eddig ugyan nem politizált, de majd most igen, és úgy, hogy mindenkit le tud takarítani. Jöhetnek újak, sőt, jöjjenek is, de ők is együtt kell hogy működjenek másokkal. Mindenki zsarolható, mindenki fél, és a nap végén Bicskén vagy Barcson minden ellenzéki mozgalom, az LMP-től a DK-ig ugyanannál a családnál kötne ki mint helyi bázisnál. Mert ez a realitás.
De a volt miniszterelnök rögtön a társasjáték utolsó mezejére ugrik, és szövetségi formákkal akarja meghaladni az ellenzéki küzdelmet. Nem ez a megoldás. A pártszervezési kérdéseket megelőzik a tartalmi ügyek. A szűk reálgazdasági és reálpolitikai mozgástérben Orbán Viktor már rég nem a legjobb megoldásokat választja, hanem saját szuverenitása fenntartásának rendel mindent alá. Lehet jobb, érdemi, kormányzóképes, fiskálisan fenntartható és egyszerre többségi támogatásra méltó programot adni Magyarországnak.
De csak az egészre, a teljes magyar problémára választ adó megoldások érvényesek, részmegoldásoknak, szereposztásoknak nincs helyük. A legnehezebb feladat egymás kölcsönösen legitim szempontjainak megértése lesz, amelyre folyamatosan törekedni kell. Nem ítélni kell, hanem keresni a lehető legjobb utat. Orbán pluralizmustagadó politikai credójának elutasítása nem épülhet másra, mint a pluralizmus elfogadására.
Hogy vannak mások. Hogy nekik is lehet igazuk valamiben. Hogy nem szabad keverni az egyházakat, a hívőket és az állami egyházpolitikát.Hogy Schiffer Andrásnak is van igazsága bizonyos ügyekben, de ettől még nem hozzá kell igazodni. Hogy lehet beszélni még 2006 őszéről. Hogy tüntetésen nem verekszünk. Hogy a válságkezelő kormányok, a Gyurcsány- és a Bajnai-féle is a nemzeti érdek érdekében cselekedtek. Hogy nem cigányozunk és közben nem tagadjuk a valóságot sem csak a kényelmünk miatt.
Hogy a reformértelmiségi kánonnál baloldalibb és jobb szociálpolitikai eszközök kellenek az esélyteremtés érdekében. Hogy a privatizációval igenis voltak gondok. Hogy a magyar igazságszolgáltatás ma már csak a fideszes elité, nem az embereké, de korábban is voltak komoly bajok. Hogy a legnagyobb baj az állami alrendszer dominanciája. Hogy közben mégsem gyenge, hanem erős állam kell.
Hogy Orbánnal nincs kiegyezés, de a választóival kell. Hogy az álbaloldalizás ostoba politikai rasszizmus. Hogy az egyre vékonyabb magyar középosztály szorongására és félelmeire önmagában nem érdemes politikát építeni. Hogy a mélyszegénység és munkanélküliség ma már demokráciakérdés, nem pusztán szociális probléma. Hogy a külföldi működő tőke nem rossz, de önmagában nem old meg mindent. Hogy a magyar kkv-k sem szent tehenek, de segíteni rajtuk leginkább versengő kapitalizmussal lehet. Hogy nem lehet újabb húsz évre azt ígérni négymillió embernek, hogy idővel minden leszivárog. Hogy a civil társadalom nélkül, legyen bárhonnan finanszírozva, nincs működő politikai közösség. Hogy a mezőgazdaságban nem a nagybirtok a két láb, a kisbirtok pedig a négy, hanem mindkettő egyszerre. Hogy változni kell mindannyiunknak, mert Orbán azt hazudja, hogy helyettünk, nélkülünk, nekünk megold mindent, mert mi jók vagyunk, és nem kell változnunk. Pedig önmagunk apránként való megváltoztatása nélkül nem fog menni.
Ebben az lesz a legnehezebb, hogy le kell tudni választani a még Orbán hívő választók Orbántól független érdekeit a politikai vallásról, mert Orbán valláspótlékká tette a politikát tábora számára. És sokan ellenvallást várnak az ellenzéktől, pedig az zsákutca. A folyamat során nem szabad triumfálni, mert semmi ok nincs rá, és mert közös tragédiánk, hogy Orbán populista, vezérelvű és hitszerű politikájának uszályába került a hazánk, és kiutat is ugyanarra keresett az ellenzék jó pár éven át.
Olyan megoldás kell, amelyben már a fogantatástól kezdve helye van a fideszes választópolgárnak, a jobboldalnak, Orbán nélkül. A legnehezebb az orbáni szekuláris, politikai vallás módszertanának és hitének szétverése lesz. A hitszerű politika helyett a varázstalanított magyar politika megteremtése a feladat. Mert e nélkül csak folytatjuk a tévutat a vezérkultuszra rászoktatott társadalmi kisebbség és a passzív többség szembenállásának útján kölcsönös gyűlöletektől szegélyezve.
A varázstalanított politika is tud inspirálni, hatni az érzelmekre és közös, nemzeti célokért mozgósítani, de más módszert követ. Ez az a politikai paradigmaváltás, amire én személyesen törekedni tudok és akarok, és amit minden értékrendi és szervezeti kérdés csak később követhet. Az Együtt ebben elvégzi a maga feladatát. Versenyképes alternatívát állít, és nem más pártok számára kíván feladatot adni. Bajnai Gordon távozása után nincs is más lehetőségünk: tisztázni fogjuk ideológiánkat és céljainkat.
Az önkormányzati választást követő időszakban vitákat és beszélgetéseket kezdeményezünk közös problémáinkról, fiatal értelmiségi mozgalmat szervezünk, vidéki értelmiségszervező és munkásérdekvédő akciókba kezdünk, és gondolkodunk tovább a kormányzóképes alternatíva részletein. De október közepéig a kampánnyal foglalkozunk. A megoldás majd nem lehet konszenzusdiktatúra, nem lehet gesztuspolitizálás, nem lehet chartás szőnyeg alá söprés, és nem lehet dezorientált középre húzás sem.
A paradigmaváltás nem egyrészt-másrészt. Együttműködés, önkritika, puritánság, erő, teljesítményelv, esélyegyenlőség, szolidaritás, versengő kapitalizmus, hazaszeretet, Nyugat értékalapon, Kelet érdekből, erősebb, de önkorlátozó állam, varázstalanított, de lelkesítő politika.
Ma nincs alkalmas személy, nincs alkalmas párt, amely megteremti mindezt. Az e célok eléréséhez vezető demokratikus és polgári küzdelemről kell szólnia az ellenzék elkövetkező két évének az önkormányzati választást követően. Nem 2018-ra kell most készülni, nem egy későbbi szövetség keretein kell gondolkodni. Kinek-kinek járnia kell a maga útját, és a tisztességes ellenzéki versengésről kell beszélgetni. Folyamat kell, amely személyek és gondolatok versengésére teremt lehetőséget, és amelynek elején senki nem hirdeti ki magát egyoldalúan sem győztesnek, sem bírónak.
A szerző az Együtt–PM társelnöke
***
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
