Miért lett a magyar futballválogatott nagy esélyéből kis esély? Azért, mert a nagy esélyben a mázli volt nagy, a kis esélyben pedig a magyar foci kicsi. Azért lett volna fontos, hogy elkerüljék a pótselejtezőt, mert a pótselejtező résztvevőinek többsége magasan fölötte áll. Abban reménykedett tehát oly nagyon oly sok honfitársunk, hogy sokkal jobb helyzetben lesz a magyar válogatott – a sokkal jobbaknál. Vagyis nem érvényesül a magasabb minőség, a nagyobb tudás.
Én ezt a reményt megértem, csak nem azonosulok vele.
Képzeljük el, hogy Inan tökéletes szabadrúgása egy picit kevésbé tökéletes, és a kapufán csattan. Akkor a magyar válogatott már ott van, ahol a török, az ukrán, a norvég, a dán, a svéd még nincs, és valamennyi nem is lesz. Láttuk a törököket Izland ellen, az ukránokat Spanyolország ellen, az íreket Lengyelország ellen... és a magyarokat Görögország ellen. Aki szereti a focit, tudja, mit látott. És vegyük ehhez hozzá mindazt, amit korábban láttunk. Mondjuk, hogy én, a laikus focibarát vak vagyok. De Hegyi Ivánnál értőbb szemmel kevesen néznek focit. Ő pedig szépen, pontosan megírta, hogy mit mutatott a magyar válogatott: „Fejlődés... nem látható.” És tudjuk, honnan nem léptünk feljebb.
