Már a 2014-es választás előtt, a miniszterelnök-jelölt kiválasztása körüli huzavona miatt felmerült a gondolat, hogy az ellenzék demokratikus pártjai előválasztáson válasszák ki közös miniszterelnök-jelöltjüket, esetleg egyéni jelöltjeiket is. Az összefogó pártok közötti egyezkedések rossz emlékei miatt ez a javaslat most is napirenden van, Tóth Zoltán a szárszói találkozón is előterjesztette, a Republikon Intézet konferenciát is rendezett a kérdésről, ahol bemutatta a saját, alaposan kidolgozott javaslatát. Példának tekintik mindenekelőtt az amerikai politikában gyakorlattá vált, néha-néha Európában (legutóbb Franciaországban) alkalmazott előválasztást is.
Ez az elképzelés vakvágány,mégpedig két értelemben is. Először is azért, mert az eljárás nem alkalmas arra, amire kitalálták. A példák félrevezetők: mind az amerikai, mind a francia előválasztáson egy párt jelöltjei közül választják ki azt, aki a párt nevében elindul a választáson, míg nálunk az a kérdés, hogy melyik párt jelöltje legyen – országosan és egy-egy választókerületben – a közös jelölt. Az amerikai vagy francia esetben magától értetődik, hogy az előválasztáson kiválasztott közös jelöltet mindenki támogatja, és ennek Amerikában sok évtizedes hagyománya van, ezért nem okoz gondot, hogy az előválasztáson egymással szemben kampányolnak.
Az előválasztás célja az volna, hogy kiválassza azt az országos listavezetőt (miniszterelnök-jelöltet), illetve 106 egyéni választókerületi jelöltet, aki leginkább számíthat a demokratikus oldal választóinak támogatására, leginkább képes a Fidesz-rendszerrel szemben álló választók mozgósítására. A javaslat azt feltételezi – a Republikon-tanulmány ezt ki is mondja –, hogy a demokratikus oldal szocialista, liberális, konzervatív és zöld szavazói ugyanúgy egy értékközösséget alkotnak, mint a két amerikai párt vagy a francia nagy pártok tagjai és választói, ezért az előválasztás ugyanúgy a legalkalmasabb, legtöbb mozgósító erővel rendelkező személy kiválasztására szorítkozhat, mint ott. Ez azonban nincs így. A mi demokratikus pártjaink tagjait és választóit markáns politikai, sőt értékrendbeli különbségek választják el egymástól. Az egyesíti őket – talán –, hogy szemben állnak az orbáni önkényuralommal, de abban, hogy milyennek képzelik Magyarországot, nagyobb különbségek lehetnek köztük, mint az amerikai demokraták és republikánusok, vagy a francia szocialisták és jobboldaliak (immár Sarkozy őket is republikánusoknak nevezte át) között.