galéria megtekintése

Vajna Timi a luxuspumacsapáson

14 komment


Uj Péter

Száguldóan vészterhes, valamint vészterhesen száguldó és vice versa, napról napra agyatlanabb világunk szellemi sivatagában kvázi oázisokként szolgálnak számomra (tekintetemben) a Vajna Timi életéről szóló apró, de annál megkapóbb tudósítások sajtószerte.

Szerencse a ­szerencsétlenségben, hogy jól el vagyunk látva Vajna Timi-hírekkel, ami következik egyrészt abból, hogy Timi kalandosnak méltán nevezhető élete napról napra produkál újabb és újabb fordulatokat, másrészt abból, hogy a sajtó e fordulatokat, nyilván az olvasottsági szempontokat és a piszkos anyagiakat zusammen szem előtt tartvást nem mulasztja el betűhíven lekövetni. Állítólag, és ezt sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánom, az egyik szórakoztató profilú szerkesztőségben külön Vajna Timi-tudósítót foglalkoztatnak, minden eshetőségre felkészülve.

A Vajna Timi-tudósítások igen szórakoztató, és a befogadást is jelentősen megkönnyítő, mondhatni a belépési küszöböt alacsonyan tartó jellemzője, hogy nagyjából ugyanabból a harminc-ötven szóból állnak, és többnyire négy-öt helyzetet (toposzt) jelenítenek meg ismétlődően: Vajna Timi valamilyen hiányos öltözetben pózol az Instagramján, Vajna Timi társasági eseményen jelenik meg hiányos öltözetben, Vajna Timi hiányos öltözetben kedvel valamit, Vajna Timi valamilyen drámai esemény közepébe csöppent, és erről képet posztol a Facebookjára, amely képen hiányos öltözetben látható.

 

Nem kívánnák belemerülni a Vajna Timi-sajtó frazeológiai elemzésébe (pedig, tegyük a szívemet a kezemre, nem volna teljesen érdektelen), de annyit még no-comment alapon megjegyeznék, mivel idekívánkozik, hogy a Vajna Timi-tudósítások idioszinkratikus jellemzője továbbá, hogy a főcímben Vajna Timi vagy hiányos öltözéke állandó jelzője a „dögös". A dögös hiányában – például nyomdából történő kifogyás esetén – vésztartalékként alkalmazható még a „vadítóan sexy" szintagma.

Halálosan pontos jelző, jegyezzük meg, és azt is, hogy nyelvi kompetencia tekintetében ismét fölülteljesít az entellektüális szempontból oly gyakran lenézett boulevard-sajtó. A „dögös" az valami olyasmit jelent, mint az időjárás-jelentésben az „enyhe", tehát, hogy meg nem tudnám mondani, hogy milyen igazán. Azt senki sem merné állítani, hogy „szép", „helyes", „bájos", „ragyogó", de azt sem, nyilván, hogy „ronda", „csúf", „kellemetlen", „ordenáré". Hanem: dögös. Esetleg: ­vadítóan sexy.

Hanem, in concreto, milyen Vajna Timi-hírrel lepett meg bennünket a bolondos április alsó széle-közepe? Hát azzal, hogy „Vajna Timi luxusfesztiválon csapatta"! És, kérem, ezt nem a Vajna Timi-ügyekben bízvást kompetensnek nevezhető boulevard-sajtó írta, hanem a szeriözitására méltán rátarti HVG, mégha online is. A hír mellett az obligát illusztráció, embeddálva a frekventált Instáról: Vajna Timi hiányos (értsd: dögös) öltözetben, ám annál magasabb tűsarkúban szelfizkedi magát valahol a napfényes Kaliforniában.

Ádegy: luxusfesztivál. Ez a ­Coachella akarna lenni, ami tényleg viszonylag népszerű poprockfesztiválnak számít arrafelé. Luxus, persze, hogy luxus, egy magyarnak minden luxus, ami nem zsíros kenyér, turkálós póló vagy Nóta tévé. Emlékeztetnék egyébiránt, hogy a luxusozás a fideszes szpindoktorok frázisceruzája alól suhant elő úgy tizenöt éve, talán a söjtöri lakoma volt a genezis, amikor is emlékszünk, országos botrány kavarodott abból, hogy egy kihelyezett kormányülésre Kovács Lászlóék a rózsadombi Mágnáskert étterem fejenként uszkve-kábé hétezer forintos menüjét hozatták, és nem szárazkenyérvéget rágcsáltak lejárt májkrémkonzervvel, ahogy azt egyébként magyar politikusok, főleg a fideszesek szokták. Boldog idők, mondhatná a ma (szivódnya) luxusproletárja, mégis egy hétszázezer forintos számlából lett skandallumbotránygate, és nem mondjuk abból, hogy Kovács László villanyszerelője éppen zsebre vágott egy fél megyét. Példának okáért.
(Mondott szocialista pártelnök anno dacumál nem is győzött hamut szórni a saját fejére, hogy hát bőven elég lett volna virsli egy kis mustárral a Mágnáskert helyett, de ez akkor már eső után köpönyeg volt. Került sorra.)

De térjünk vissza a minden szempontból kellemesebb Vajna Timihez, aki, rögzítsük tehát, nem luxusfesztiválon volt, mert a ­Coachella kábé annyira luxus, mint egy hároméves Opel Astra. Az más kérdés, hogy kirepülni, ott lakni, kiautózni, jegyet venni, kiöltözni, shoppingolni és a többi, azért benne van minimum egy- de inkább kétmillió forintba, sőt háromba akár, ami, summa summarum, söjtöri mércével mérve is szép summa.

A minden tekintetben bízvást mértékadónak nevezhető amerikai sajtóban azonban nem luxusfesztiválként emlegetik a Coachellát. Hanem, kapaszkodjanak meg a söjtöri wannabe-virsliben: pumafesztiválként. A New York Post és nyomában a tekintélyes angol Telegraph több terjedelemes cikket szentelt például a pumafesztivál-jelenségnek. A puma (cougar) egy sajátos kifejezés az amerikaiban a fesztiválozókorból már talán kiöregedett, de igen attraktív (vö.: „dögös") és többnyire jómódú hölgyekre, akik feltűnő (olykor hiányos) öltözetben hívják föl magukra a figyelmet fesztiválszerte.

Megnyugodhatunk tehát, nincs itt semmi luxus, minden a helyén van, kis hazánk attraktív képviselője, Vajnai Timi úgy telibe találta a zeitgeistot, külső rüszttel, negyvenről, hogy az csak zengett. Lám, kemény munkával, sok áldozattal, de eljutottunk idáig Söjtörről. Képesek voltunk rá, együtt, mi dögös, vadítóan sexy pannon pumák. Jobban van teljesítve, punktum.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.