galéria megtekintése

V nulla

Az írás a Népszabadság
2015. 02. 25. számában
jelent meg.


Szilvássy József
Népszabadság

Évente legalább egyszer dicshimnuszokat zengenek a kormányfők a közép-európai sikertörténetről. Akkor, amikor a visegrádi négyek egyik tagországa átadja, a másik pedig átveszi a soros elnökséget. Ám ezek a fényezések, miként a korábbi eredmények és a jelenlegi részsikerek sem képesek eloszlatni azokat a sötét fellegeket, amelyek az idestova negyed évszázada alakult regionális szervezet felett tornyosulnak.

Elsősorban Varsóban döbbentek rá arra, hogy legközelebbinek kikiáltott szövetségeseik elárulták a lengyeleket, hiszen az ő geopolitikai ellenfelükkel szemeznek, Orbán Viktor pedig már egyenesen násztáncot lejt vele. Rosszallásukat diplomáciai csatornákon többször jelezték Prágának és Pozsonynak, a budapesti partnernek viszont kozmetikázás nélkül a szemébe vágta a lengyel miniszterelnök asszony.

Különben a csehek idáig sem lelkesedtek túlságosan a négy állam szoros együttműködéséért, amelynek értelmét például Milos Zeman elnök, de a jobbközép ellenzéki pártok politikusai is csak akkor látnák, ha a szlovéneket és a horvátokat is bevennék a társaságba. Bohuslav Sobotka kormányfő viszont más irányba lépett. Nemrég osztrák és szlovák partnerével Slavkovban (az egykori Austerlitzben) baloldali szövetkezést hozott tető alá. Werner Faymannal és Robert Ficóval közösen hangsúlyozták ugyan, hogy együttműködésük nem jelent konkurenciát a visegrádi társulásnak, ám ez aligha több diplomáciai ködösítésnél, hiszen az energiabiztonság, a közös infrastrukturális beruházások, a határokon átnyúló regionális együttműködés, a fiatalok foglalkoztatása a most kihagyott lengyel fővárosban és Budapesten is a prioritások között szerepel.

 

Pozsony és Prága viszont egyértelművé tette: a térségben inkább Béccsel együtt kíván az eddiginél erőteljesebben együtt lépni. Nem mellékesen a három szocdem párti miniszterelnök az Oroszország elleni szankciók enyhítésének híve. A lengyelek szerint ez azt bizonyítja, hogy oroszbarát élcsapatról van szó. Ilyen alapon a magyar kormányfő akár díszpáholyt is kaphatna ebben a társaságban, ám cseh források alapján az osztrák fél az ideológiai különbségek, valamint a két ország hűvös viszonya, főleg a budapesti kabinet restriktív intézkedései miatt hallani sem akart erről.

Mindezek után Lengyelország – amely eddig a visegrádiak meghatározó tényezője volt – valószínűleg máshol keres és talál legalább rövid távon stratégiai szövetségest. Magyarország pedig Közép-Európában is elszigetelődhet. Marad számára a persze korántsem jelentéktelen nyugat-balkáni, valamint a keleti partnerség. Ezek a fejlemények azzal a veszéllyel is járnak, hogy a V4-ek szövetsége lenullázódik. A cseh kormányfő viszont nem győzi bizonygatni: vitáik és a zsugorodó közös nevező ellenére eddig még egyikük sem gátolta meg a létfontosságú uniós döntéseket. Nyilatkozataiban azonban ő is múlt időt használt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.