galéria megtekintése

V négy szólista

5 komment


Szilvássy József

Eredetileg ünnepi ülést terveztek a kormányfők a visegrádi együttműködés létrejöttének negyedszázados évfordulója alkalmából, aztán a migránsválság miatt politikai erejüket akarták fitogtatni az úgynevezett B tervvel, a második védelmi vonal kiépítésének sürgetésével. Végül a német és más uniós diplomá­ciai intések hatására felmondták a kötelező leckét a közös és összehangolt uniós döntések fontosságáról, de azért hozzátették, hogy márpedig a macedóniai és bulgáriai kerítést fel kell húzni.

Érvelésük logikusnak tűnik, hiszen ha a Merkel–Erdogan-egyezség kisiklik, és Görögország sem tudja vagy akarja megállítani a menekültáradatot, akkor lehet mondani, hogy csak a kerítés segít. Rátolva a menekülőket Görögországra? Hogy vessen magára? Tehetetlensége, közömbössége miatt drótozzák be északi hatá­rait? E terv szépséghibája, hogy a visegrádiaknak temérdek pénzt kellene áldozniuk rá, amivel ráadásul csak vihart aratnának. Görögország megbüntetése, vagyis az, hogy sok százezer menekült rekedne náluk, mindennek nevezhető ugyanis, csak uniós együttműködésnek, pláne szolidaritásnak nem. Ráadásul az embercsempészek pillanatok alatt felfedeznék az Albánia–Koszovó útvonalat, és minden folytatódna tovább.

Az első prágai kommentárok keményen ostorozzák a cseh kormányfőt amiatt, hogy hagyja magát megvezetni Orbán Viktortól, Robert Ficótól és a magyar–lengyel ideológiai barátság jegyében hozzájuk verődő Beata Szydlótól. A legnagyobb példányszámú cseh napilap, a Mladá fronta Dnes kommentátora szerint Bohuslav Sobotka olyan mérgezett hajóra lépett, amelyet főleg a magyar és a szlovák kormányfő az unió peremére vagy még végzetesebb helyre manőverezhet. A legújabban alternatívra keresztelt visegrádi elképzelést egy másik kommentátor az amatőr tűzoltók tüsténkedéseihez hasonlította, akik négy csodafegyvernek kikiáltott, de erőtlen fecskendővel akarnak egy hatalmas tüzet megfékezni.

 

Egyelőre a visegrádi partnerek nem kommentálták, hogy a cseh kormányfő két vasat tart a tűzben. Visszafogottan támogatja három partnerének kerítésépítő terveit, viszont nem nyújtott be keresetet a luxemburgi Európai Bíróságra, a kötelező kvótarendszer ellen. Sőt befogadják a megszabott 2691 menekültet.

A visegrádiaknak igazuk van abban, hogy az uniós vezetők tehetetlenek az ügyben. Ám a döntéshozó testületeknek ők is a tagjai, a vádak visszahullanak rájuk is. Szólóban pedig nincs esélyük.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is elismerte, hogy Európa napról napra drámaibb kihívásokkal és fenyegetettséggel szembesül. Gerhard Schröder pedig úgy véli, hogy a csütörtökön kezdődő uniós csúcstalálkozón kiderül, vajon utódjának, Angela Merkelnek csak szíve van-e vagy pedig reális terve is a migránsáradat megfékezésére és hozzá megfelelő tábora. Nem mellékes az sem, hogy főleg a magyar és a szlovák kormányfő ettől a folyamattól vérszemet kap-e különutas migránspolitikájuk folytatásához, vagy a szavakon túl is elkötelezettjei az európai megoldásnak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.