galéria megtekintése

Üzenet

3 komment

A szerk.

Mindenkit megillet az ártatlanság vélelme. Még ha erről a politikusok megfeledkeznek is, ha éppen a másik oldalról visznek el valakit bilincsbe verve.

És attól még, hogy valakit gyilkossággal gyanúsít a rendőrség, nem biztos, hogy ölt. Balla Irma alaptalanul anyagyilkossággal vádolt fia tudna erről mesélni, de a móri ügyben ártatlanul mészárosnak kikiáltott Hajdú László és Kaiser Ede is.

Ennek ellenére igen rossz üzenete van a dunaújvárosi fideszes városvezetés döntésének, mely szerint a bíróság jogerős ítéletéig megtarthatja közbiztonsági tanácsnoki tisztségét a képviselő-testületben a gyilkossággal gyanúsított Gál Roland. A Fidesz már felfüggesztette Gál párttagságát – de csak akkor rúgják ki, ha elítélik. Így se voltak vele olyan kemények, mint a „vak komondoros" Baloghgal, aki ellen még vádat sem emeltek, csak megkérték, távozzon a frakcióból, bár a mandátumát megtarthatta. De legalább elhatárolódtak tőle.

 

A dunaújvárosi fideszesek nem bíznak a rendőrségben? Vagy a Balogh-ügyből csak Lázár János szavaira emlékeznek, aki szerint „nincs köze a Fidesznek ahhoz, mit tesz egy párttag otthon". Vagy úgy voltak vele, hogy ha már közbiztonsági tanácsnokká választottak egy korábban az ügyészség által elmarasztalt okirat-hamisítót, mit számít a gyilkosság gyanúja?

Az ártatlanság vélelme minden gyanúsítottat, vádlottat megillet, de a politikusnak többre, biztos támadhatatlanságra van szüksége.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.