Az általam mélyen tisztelt, lapunkat időnként bölcs cikkeivel megtisztelő Trencsényi László megkérdezte a Klubrádió hallgatóit, egyetértenek-e azzal, hogy „több serdülőszervezet békés együttélése mellett szükség van az úttörőközösségek fennmaradására is”?
A kérdés a felvezetéssel együtt érdekes, miszerint a mérleg egyik serpenyőjében az van, hogy ez a szervezet a pártállami diktatúra monopolhelyzetben lévő intézménye volt, a másikban pedig az, hogy adott sok gyereknek sok mindent, plusz még teret is pedagógiai innovációknak. Az úttörőszövetség most ünnepli a hetvenedik születésnapját, a kérdés, mely a választ is magában rejti, e hét évtized igazolására szolgál.
Épp hetven esztendeje, hogy fölszámoltak több száz gyermek- és ifjúsági szervezetet. És hamarosan a többit is. Pártból is gyerekmozgalomból is egy maradt. Nem létezhettek sem zsidó, sem keresztény cserkészcsapatok, amelyekben egykor Göncz Árpád, Sík Sándor és sok későbbi kommunista cserkészkedett. Sem a Kéthly vezette szociáldemokrata gyermekbarátok. Semmi. Az úttörőmozgalomnak egyértelmű válasza volt évtizedeken keresztül arra, szükség van-e „több serdülőszervezet békés együttélésére”: nincs. Aki gyerek, úttörő, a nem úttörő pária. Csak annak jár, ami egy gyereknek jár, aki megesküszik, hogy „gyarapítja és védi a szocialista társadalom értékeit”, és méltó akar lenni a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség tagságára. Aki nem úgy gondolja, maradjon ki mindenből, vagy hazudjon.
