Orbán Viktor folytat először konzekvens szegénypolitikát. Bogár László fogalmazta meg a Heti Válaszban ennek lényegét: „a társadalomnak legalább harmada végképp elveszett, már nem lehet visszahozni a nyomorúságból. (...) leírhatjuk őket. (...) Orbán Viktor látja ezt a csapdát, csak nem beszélhet őszintén a valóságról. (...) a még eséllyel rendelkezők megmaradása érdekében kegyetlen jövő vár rájuk. (...) Ezeket az embereket igenis ott kell hagyni az út szélén”. Orbán tehát nem mondja, mert nem mondhatja, de teszi.
2009-ben ezer forintból 31 jutott a legalsó tizednek, 2012-ben 25. A legalsó és a legfelső tized közötti jövedelemkülönbség villámgyorsan hétszeresről kilencszeresre nőtt, a jövedelem a legszegényebbek körében még számszerűen is csökkent, a leggazdagabbakéban reálértéken is nőtt, a legfelső tized jövedelme másfélszer annyival lett nagyobb, mint amennyi a legalsó tizednek jut összesen!
Oda a létminimum harmada ha jut. Ez a tized egymillió ember, köztük több százezer gyerek, és ez még csak a harmada a társadalom ama harmadának, melyet Orbán fent idézett szószólója szerint hagyni kell a nyomorban megrohadni. A költségvetés tervezetéből, Orbán szavaiból tudjuk, hogy következetesen megy tovább az eddigi irányba. Ameddig csak lehet. Egykoron az egalitárius liberalizmusnak volt Magyarországon bázisa, szakmailag kiérlelt szociálpolitikai programja és a demokratikus ellenzékben, a SzegényeketTámogatóAlapban, a Kemény-iskola kutatásaiban gyökerező hitele, és Solt Ottilia személyében karizmatikus képviselője.
