galéria megtekintése

Ütőlap

3 komment


Tamás Ervin

Normális ítélőképességű embernek arról, ami az MNB alapítványairól naponta kiderül, csak egy véleménye lehet. Ez nonszensz.

Csakhogy hallom a kifacsart érveket, a stupid magyarázatokat, látom a sunnyogást, és sejtem, hogy szép lassan ez az ügy is elsüllyed a közéleti mocsárban, ahogy a többi borzalom. A kormányfő bizalma megingathatatlan, akárcsak Farkas Flórián eseté­ben. Van persze egy talán lassan növekvő háborgó mag, amelyik kétségbeesetten sorol harmadik világbeli vidékeket, ahol ilyesmik előfordulhatnak, a ringlispíl oda fog majd kilökni bennünket, egy banánköztársaság vadonjába vagy egy ázsiai sztyeppére. Következnek az egyetemi értekezések, amelyek arra próbálnak választ találni, hogy miért nem profitál ebből igazán még a Jobbik sem.

Dolgozatok szólnak arról, mitől vált ilyen deformálttá az ország, hiszen a normák fölborulásának is története van, megannyi előzmény a régmúlt kasztrendszeréről, az önkény legkülönbözőbb változatairól, a kádári „élni és élni hagyni" stiklivilágáról. Úgy tűnik, semmit sem lehet csak úgy magunk mögött hagyni. Az egyén hasonlóan viselkedik az állammal szemben, mint a kormány Brüsszellel: szereti átverni, de tartja a markát, tartsa tiszteletben szuverenitásunkat, de tartsa szem előtt érdekeinket és viselje gondunkat. Különben kirabolt, gyarmatosított minket, többet vett el, mint amennyit adott. Az állam is, Brüsszel is.

 

Akik kimozdulnak ebből az országból és az egyre abnormálisabb morálból, néhány hónap elteltével elvesztik hazai reflexeiket, és esztelen fogadásokat kötnek az itt lakókkal arról, hogy „na, ezt már nem lehet eltussolni, lemond, távozik, büntetik". Szó sincs róla. Mérnöki pontossággal beindul a gépezet, már nem csak a migránsozás terrorveszéllyel kombinálva, hanem egy mindig tartalékban tartott leleplezés, amelyet egy névtelen rendőrségi forrás lelkesen megoszt a kormánylappal. Ezt követően sajtótájékoztató, amelyen hüledezhet, azonnali vizsgálatot követelhet a frakcióvezető.

Most éppen Medgyessy Péter cégének Als­tom-szerződésén. Hüledezzünk együtt! És hüledezzünk szerdán is, hogy a honorárium egy része miért vándorolt át Medgyessy nejének bankszámlájára. Lehet, hogy az exminiszterelnök sáros, lehet, hogy nem – a látszat mindenképpen kínos. Még akkor is, ha bizonyos pofátlanságadagon és százmilliókon felül az átlag szennyérzékelője kikapcsol. Miért mentené mondjuk Medgyessy húzása Matolcsy pénzszórását, vagy fordítva – egyik botrány a másikat? Érdekes módon azonban még a logikus reakció is hiányzik. Hogy a választópolgár átlát a szitán és fölcsattan: de hiszen ezért páholtuk el az előző rezsimet! Hogyan válhat be újra és újra ez az alpári trükk?

Egyébként az MNB alapítványainál történtek szorosan összefonódnak a többi anomáliával, amely tűzzel-vassal, gőzerővel már nem a rezsim alapjait rakja le, hanem kurzust épít. Átkarol, magához húz mindent, amit csak lehet. Mindenünnen ömlik rá a pénz. Olyan várfalat épít a szűk hatalmi elit köré, amelyet bevenni nem, csak lebontani lehet. Erkéllyel együtt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.