galéria megtekintése

Utóélet

Az írás a Népszabadság
2014. 04. 25. számában
jelent meg.


Tanács István
Népszabadság

A választás után egy-két hétig úgy tűnt, a magyar baloldal képes lesz levonni a tanulságokat az egymást követő második nagy vereségből. Ám újabban az körvonalazódik, hogy a sokféle szereplőnek sem igazi hajlandósága, sem tényleges lehetősége nincs erre.

Botka baloldali ember, ezért ha jobban megismernék, a ballib holdudvarnak ő sem tetszene

Budapesten és vidéken egyaránt volt a reakcióknak olyan határozott iránya, hogy Mesterházy „monnyon le”, mert kétszer is sikertelen volt, nincs karizmája, és nem is várható tőle érdemi fejlődés. A pártelnök és köre sikerrel odázta el a kérdést a helyhatósági választások utánra.

 

Magatartásukból és megfogalmazásaikból arra lehet következtetni, hogy Mesterházy nem fog lemondani, mert joggal véli úgy, hogy akik ezt követelik tőle, azoknak nincs erre erkölcsi alapjuk, és maguk sem tudnának eredményesebb megoldást.

Az elnök uralja a pártja hatalmi centrumát. Kimozdítani aligha lehet, ha magától nem megy, akkor marad.

Azért sem megy, mert nincs igazi kihívója. Hiába járnak Botka nyakára azok, akik szabadulnának Mesterházytól, Botkának a meglévő kondíciókkal egyáltalán nem vonzó a pártelnökség. Szegedi újraválasztása biztosnak tűnik, és ha egyszer kimozdul onnan, azt a várost is elviheti a Fidesz.

Botka baloldali ember, ezért ha jobban megismernék, a ballib holdudvarnak ő sem tetszene. Pártelnökként azért is kapna a fejére a „sajátjaitól”, mert könnyen szót ért a klérussal – korábban Gyulay, most Kiss-Rigó püspökkel. Közismerten súlyos ellentétei vannak Gyurcsánnyal – aligha vágyik huzakodni vele a baloldal vezető szerepéért.

Márpedig a választási rendszer újra és újra kikényszerít valamilyen szövetséget a részekre szakadt baloldalon. Annak, hogy az MSZP egyedül visszaerősödik, kétmilliárdos adósságteherrel, gazdasági háttér és a nyilvánosság tereit visszafoglalni képes média nélkül, nincsenek meg a feltételei. Pénz és fiatalok nélkül vidéken is nehéz újra beágyazódni.

Új szereplő nincs, a régiek semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek.

A megjelent véleményekből ítélve, Budapestet továbbra sem érdekli a vidék. A vidéket továbbra is a saját lecsúszása érdekli. Az MSZP fogadkozik, hogy ezentúl inkább a vidéki szegénységgel foglalkozik, mint fővárosi szimbolikus kérdésekkel, de még nem látni a lelkes fiatalokat, akik rányitnák az ajtót a tanyai nénikre, hogy miben segíthetnének.

A holdudvart nem a választók érdeklik, hanem az, hogy kinek a támogatásával vehetnének revánsot a kultúrharcban elszenvedett veszteségeikért. Az MSZP öregjeinek semmi sem drága, hogy visszaszerezzék a befolyásukat. Gyurcsány magától nem vonul a háttérbe, Bajnait nem akarják engedni, akik újra liberális főpolgármestert vágynának Budapestre.

Ezek után ki és milyen alapon várhatná el, hogy e „szövetségesek” javára Mesterházy föladja pártbeli hatalmi pozícióit? Megtartani meg tudja, mert övé a vár, de kijönni nem tud/nem hagyják belőle.

Ahogy most kinéz, így fognak telni a második kétharmados Orbán-kormány évei.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.