Útkeresés az útvesztőben

2016-03-08 10:00:00

Megroppant a pártrendszer Szlovákiában. Erőre kaptak az antipártok és a szélsőjobboldal. Olyan ügyek kerültek a középpontba, mint az Oroszországhoz és az Európai Unióhoz fűződő viszony – egy euróövezeti tagsággal rendelkező uniós országról beszélünk – meg a menekülthullám, holott az Szlovákiát nem is érinti. Meghatározó volt ezenkívül a Robert Fico miniszterelnökkel szembeni tiltakozás is.

Az ő szemszögéből kínos tanulság lehet, hogy a menekültellenesség alkalmas ugyan az indulatok felkeltésére, de mások is rátalálhatnak a félelemkeltés eszközére, és szavazatokat rabolhatnak tőle. Fico – aki körülbelül ugyanaz az európai szocialistáknak, mint Orbán az Európai Néppártnak – szerencséje, hogy jelentős szavazatvesztése ellenére a töredezett politikai térben nem talált kihívóra.

Bár minden párhuzam tökéletlen, mégis a magyar pártrendszer előtt a gyakran emlegetett lengyel út mellett egy szlovák út is megnyílhat. A lengyel minta szerint a kormányzás jogáért a mérsékelt, polgári és a radikális, populista jobboldal verseng. A most felvillanó pozsonyi minta azt jelentené, hogy az autoriter-populista kormánypárttal a pártformációk zavaros és kormányképtelen egyvelege áll szemben.

A hazai centrális politikai erőtér „evolúciója" esetében a lengyel és a szlovák minta kombinációja sem elképzelhetetlen. Lehet tehát a Jobbik a Fidesz többé-kevésbé esélyes kihívója, miközben a vele körülbelül azonos súlyú demokrata ellenzék folytatja a le- és átépülés fájdalmas agóniáját.

Ezt támasztják alá a közvélemény-kutatások. Ám a 2014 óta lezajlott időközi választások nem egészen ezt a képet mutatják. A választópolgárok legtöbbször a kormánypárt ellen szavaztak, s a demokrata oldal többször győzött, mint a Jobbik, nem függetlenül attól, hol tartottak időköziket. Azt nem állítanám, hogy Salgótarjánban mindez a dübörgő menekültellenes kormánypropaganda ellenére történt volna, hiszen a győztes MSZP-s jelölt, akit a DK támogatott, igyekezett bizonyítani, mennyire ellenzi egy esetleges salgótarjáni menekültszállás létesítését.

Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy létrejöjjön a baloldali és a jobbikos választók közötti „technikai koalíció". A helyben esélyesebbnek látszó nem fideszes jelölt szavazói támogatása az időközi választások ismétlődő mintájának tűnik. Kettős természetű jelenségről van szó. Szolgálhat a Fidesz legyőzésének fő hajtóerejeként, a tiltakozó motivációt állítva a középpontba. Másfelől az átszavazási hatás nem mindig a demokrata oldal javára érvényesül.

Ha tényleg működik a „technikai koalíció" a választók szintjén, akkor az Orbán-ellenességen és a korrupció miatti felháborodáson kívül a menekültellenesség és a szociális biztonság lehet egy új konszenzus hívószava. Amennyiben a Jobbik mellett a demokrata oldal, illetve a baloldal ugyanebben a keretben gondolkodik – még ha más hangsúlyokkal is –, akkor kialakulhat egy új, kormánypártellenes politikai választói centrum, eltérően a lengyel és a szlovák mintától. Olyan új centrum, ahol a szociális biztonság hirdetése magában hordozza a kirekesztés mozzanatát, vagyis azt, kikre nem érvényes a szolidaritás.

A menekültellenes konszenzus közepette a Jobbiknak könnyebb „néppártosodnia". A „reálpolitikára" – a demokrata ellenzéki választók többségének befogadásellenességére – hivatkozó megfontolások közé érdemes bekalkulálni, hogy az elvi szembenállás gyengülésével a Jobbik nagyobb eséllyel versenghet a hagyományos baloldali szavazók voksaiért.