galéria megtekintése

„Utálja az Úr a kétféle súlyt”

6 komment

Krómer István

Kedves baloldali/antifasiszta honfitársaim! Amit a következőkben olvashattok, azok tények, amelyekről azonban valamiféle nemzeti egységet célzó illedelemtől vezérelve nem szokás beszélni. Magam is csupán példaként emlékeztetek rájuk, arra igyekezvén ösztönözni benneteket, hogy saját fájdalmas szellemi-történelmi terheitekkel szembesülve próbáljátok megérteni, mit érezhetnek a tiétektől eltérő világlátású honfitársaitok, amikor a magatok igazának túlfűtött tudatában, empátia nélkül törtök pálcát az ő számukra fontos történelmi személyiségek fölött, hibáikkal szemben könyörtelenül ítélkezve, akár hősies erényeikről tudomást venni nem akarván.

A nemzet főterének egyik szegletén a történelem egyik legvéresebb kezű zsarnoka által hazánk leigázására küldött kollaboránsok legszűkebb, ötfős törzséhez tartozó ember egész alakos szobra áll. Egy emberé, aki begyűjtési miniszterként az éhhalál szélére juttatta a parasztságot; miközben az ezzel szemben ellenállók tízezrei börtönbe, tucatjai bitóra kerültek, és százezreket üldöztek el otthonukból, közösségükből. Ez az ember 1955-ben maga írta le: „a begyűjtés eredményei bizonyították, hogy a párt és a kormány határozatait sikeresen végrehajtottam".

Egy emberé, akinek belügyminiszteri működése idején tízezreket tartottak bírói ítélet nélkül internálótáborokban; aki a kollektív bűnösség rasszista elve alapján meghozatta a német nemzetiségű százezreket jog- és vagyonfosztó rendeleteket, majd az államhatalom teljes eszköztárát mozgósítva megindította deportálásukat. Egy emberé, aki beült a kékcédulás választási csalással felálló „Országgyűlés" elnöki székébe. Egy emberé, aki 1950-től az állampárt központi vezetősége adminisztratív osztályának élén felügyelte a belügyminisztériumban és a fegyveres testületeknél folyó pártmunkát. Egy emberé, aki a Sztálin „halhatatlan emlékét törvénybe iktató" törvényjavaslat előadójaként így siratta el a diktátort: „Sztálin lángelméjének fénysugara világította és világítja be azt az utat, amely a szabad élet, a szocializmus boldog világába vezet."

 

Ez az ember a szovjet birodalom leghasznosabb ágense volt, néma a tisztogatások idején, hajlékony és szolgálatkész, aki mindig Sztálin és utódai rendelkezésére állt, ha az elvtársai által elkövetett baklövéseket korrigálni, a megszállást konszolidálni kellett. Ha úgy hozta a szükség, kormányfőként enyhített a tömegek terhein, ha kellett, statáriumot hirdetett a népfelkelők ellen. És a birodalom meg is becsülte; miközben elvtársai saját rendszerük börtönébe vagy bitóra jutottak, ő „jobboldali elhajlóként" is érettségi nélküli akadémikusként, professzorként, egy rekvirált pasaréti villában várta a Párt hívó szavát.

Áll Nagy Imre szobra a nemzet főterén, és nem tüntetnek előtte a rendőrállami terror áldozatai s leszármazottaik. Mert Nagy Imrét a nemzeti emlékezetben az élete végén tanúsított halált megvető bátorsága közös hőssé avatta, szinte meg nem történtté téve a nemzetellenes bűnöket, amiket előtte elkövetett. És ezzel szemben nem állhat Donáth György kicsi fejszobra a város egy külsőbb pontján – azé az emberé, aki minden megszálló hatalommal szembeszegült. Akinek pártvezetői szerepvállalása a Kállay-korszakhoz kötődik, amikor a nemzet legjobbjai jobbról és balról közösen, informális szövetségben keresték a kiutat a náci és a bolsevik birodalom hazánk körül összezáródni készülő harapófogójából. Aki életét adta a parlamenti demokráciáért, s a vele együtt perbe fogott társai életének megmentése érdekében.

Nem állhat a szobra, mert fajvédő volt. Az volt, ahogy Bajcsy-Zsilinszky Endre, Eckhardt Tibor, Mester Miklós, Makkai János, Pethő Sándor, Illyés Gyula vagy Németh László, sőt Bibó István is – akik az ország darabokra szaggatása után a szorongató szociális problémákat életük egy szakaszában kollektív vagyon- és befolyásátcsoportosítás útján vélték enyhíthetőknek, ám később képesek voltak megállni ezen a csúszós lejtőn, szembeszállva a náci-nyilas uralom népirtó törekvéseivel. Akik majd nem egy esetben életáldozatukkal bizonyították emberségüket, hazaszeretetüket.

Kende Péter, akinek ezer oka lenne Donáthról rosszat mondani, így emlékezik rá: „az első perctől fogva lenyűgözött. ...végig szabad emberként viselkedett, lelki függetlenségét egy percig fel nem adta". Jogi rehabilitálása után Donáth hamvainak Demszky Budapestje adott díszsírhelyet. Tisztelt baloldali/antifasiszta honfitársaim! A józan ész és a méltányosság nevében kérlek benneteket, mérjetek végre azonos mércével!

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.