galéria megtekintése

Úr ír

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 10. számában
jelent meg.


Murányi András
Népszabadság

Bocsánat. Nem túlságosan bonyolult szó, alkalmazása is végtelenül egyszerű; rendszerint akkor kell/illik előállni vele, amikor az ember tévesen ítél meg valamit, helytelen következtetést von le, netán első lendülettel ír/tesz közzé olyasmit, amit kisvártatva maga is megbán. Eltoltam, szokás ilyenkor mondani, és – abrakadabra – már készen is vagyunk.

Kivéve persze, amikor nem ez következik; hanem valami egészen más. Amikor a szolid elnézéskérés helyett – legyünk konkrétak – inkább gigantikus dühbe ojtott verbális jégcsákánycsapkodás következik.

Mondjuk azon a médiafelületen, ahol a takarodjatok, a rohadjatok el és a dögöljetek meg közléspolitikai szériatartozék, ekként ugyanúgy hozzátartozik publicisztikai tárgyú dolgozatokhoz, mint iskolai táblához a kréta, aligha várható egy darab diszkrét, apró köhintésekkel megejtett, szemlesütve előadott sorry; ugyanakkor az alighanem minimálisnak tetsző igény, hogy a – megengedem – véletlenül elővezetett, ugyanakkor feltétlenül szerencsétlen, durva konklúziót még csak véletlenül se kövesse újabb.

Hogy Dippold Pál egy hete a göteborgi könyvvásár és az arról távol maradó Esterházy Péter összefüggésében annak a véleményének adott hangot, amely szerint „…a világhírnév küszöbén pipiskedő művész, aki valószínűleg posztmodernül krétát kajált, amitől lázat tudott előadni, így hiányzása igazolt”, elvileg annyiban indokolható is, amennyiben a Magyar Hírlap-alkalmazott nem tudott Esterházy nagybetegségéről. (Ezt továbbra is adjuk meg neki.)

 

Mindazonáltal az már a legkevésbé sem magyarázható/menthető, hogy Dippold Pál elrontott mondatát később nem követte semmi; pontosabban követte, de olyasféle szöveg, amelynek kapcsán még jó tíz éve is azt írták volna a meglett, sokat látott, bölcs publicisták: az érintett kiírta magát a magyar sajtóból. (Vö.: A honnan?)

Minthogy manapság végképp mindenki azt ír, amit akar, Dippold Pál tegnapi Magyar Hírlap-cikke legföljebb abból az aspektusból minősíthető legalábbis gyomorforgatónak, hogy a szöveg felénél megejtett kvázi bocsánatkérés-féleséget (lásd még: „Ha bántottalak, bocsáss meg”) Göncz Árpád halálának és Lengyel László vonatkozó Népszabadság-nekrológjának kontextusába keverte, közvetlenül a papírformaként megjelenő döglegyekre, keselyűkre, hiénákra épített hangulatfestő elemek után.

Nem, kedves Pál, ebben az írásban nem volt semmi polgári, nem volt semmi konzervatív, nem volt semmi tisztességes, no pláne: nem volt semmi menthető; ez az írás minden szempontból vállalhatatlan, otromba, hogy azt ne mondjam, alattomos volt. S most mondanám, hogy milyen lelked van, ha a halottat nem tiszteled, de inkább nem mondok semmit. Ha csak annyit nem, hogy – helyetted – én kérek elnézést.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.