Tavaly januárban a két hónapja tartó kijevi kormányellenes tiltakozóakció, a Majdan parancsnoka, a később az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács titkárává előlépett, ma pedig a parlament alelnöki posztján ülő Andrij Parubij meglepő választ adott arra a kérdésemre, hogy miként fogják kezelni a szélsőséges nacionalistákat, például a Jobboldali Szektor (PSZ) nevű szervezetet.
Az abban az időben a Batykivscsina (Haza) párt törvényhozási frakciójában ülő politikus valami olyasmit mondott, hogy a PSZ-szel nincs semmi gond, akcióit összehangolja a Majdan védelmi erőivel. Pedig a futballszurkolók vagy inkább -huligánok laza csoportjaiból és más radikális szervezetekből összeállt és később párttá alakult tömörülésről már akkor tudni lehetett, hogy a nacionalizmus szélsőséges, nácizmusba hajló ideológiáját követi, és nemcsak az Oroszországgal ápolt szoros kapcsolatokat utasítja el, hanem az európai integrációt is.
A PSZ a váratlanul visszamondott ukrán EU-társulás védelmében indított kijevi megmozdulásokban olyan lehetőséget látott, amely az ukrán nemzetállam, a „mindent átfogó nemzeti néphatalom rendszerének” létrehozásához vezethet. A közös cél, Viktor Janukovics elnök megbuktatása egy oldalra állította őket a szalonképes politikai erőkkel, amelyek – morálisan védhetetlen módon – elfogadták a „szolgálataikat”, és ezzel olyan szellemet engedtek ki a palackból, amelyet egyhamar nem lehet visszatuszkolni oda.
A PSZ a hatalomváltás után, „újabb forradalommal” fenyegetőzve gyakorlatilag túszul ejtette az új ukrán kormányzatot is. Arra hivatkozva, hogy ők vitték győzelemre az általuk forradalomnak tartott Majdant, majd ők adták a kelet-ukrajnai szakadárok ellen indított hadműveletek önkénteseinek magvát is, önkényes és önbíráskodó fegyveres alakulattá vált. Ezt mutatja a hét végén, Munkácson, alighanem a helyi hatalmi és gazdasági érdekviszonyok átrendezésére irányuló portyájuk is.