galéria megtekintése

Ukrajna: hosszú út a reformokig

Az írás a Népszabadság
2015. 07. 15. számában
jelent meg.

David Lidington, Konrad Pawlik
Népszabadság

Kevéssé ismert tény, hogy 1990-ben – miközben a Szovjetunió az összeomlás felé tartott – Lengyelország GDP-je csak 20 százalékkal volt nagyobb, mint Ukrajnáé. Pedig mindkét ország hasonló számú lakossággal és közel egyforma területtel rendelkezett. Két és fél évtizeddel később a szakadék óriásivá vált. Lengyelország gazdasága stabilan növekedett, hosszú időn át évi öt százalékkal, míg Ukrajnáé nem tudott kitörni a stagnálásból.

Nyilvánvaló különbséget jelentett Lengyelország Európai Unióhoz történő csatlakozása. Az eltérő posztkommunista sorsok kapcsán két másik fontos tényezőt is figyelembe kell vennünk. Az első az a képesség, amelynek köszönhetően egy ország képes saját, szuverén útjának követésére, anélkül hogy hatalmas szomszédai indokolatlanul beleszólnának annak irányába. Lengyelországnak az 1990-es években megadatott ez a lehetőség. Ukrajnának ezzel szemben esélye sem volt rá. Az orosz fegyverek és katonák által szított konfliktus több mint másfél éve tombol Kelet-Ukrajnában. Oroszország illegálisan annektálta az Ukrajna részét képező Krím félszigetet is, s törekszik az ország többi részének destabilizálására.

A második alapvető különbséget Lengyelország és Ukrajna között az előbbi demokratikus és piaci reformjai jelentették. E reformoknak hála a mai Lengyelország virágzó civil társadalommal, médiával, piacgazdasággal és versenyképes vállalkozásokkal rendelkezik.

 

Ide eljutni nem volt egyszerű feladat. Az egymást követő lengyel kormányok, az üzleti és társadalmi élet vezetői elkötelezték magukat e célok mellett. Lengyelországban és az Egyesült Királyságban egyaránt látjuk az előnyeit annak, hogy globálisan versenyképes, nyitott kereskedelmet folytató nemzetekké váltunk. Lengyelországban – a virágzó külföldi befektetések mellett – több tízezer új vállalat jött létre, több ezer külföldi cég biztosít munkalehetőséget a lengyelek számára. Sikerült visszaszorítani a bürokráciát és a túlzott szabályozást.

Ukrajna most hasonló útra szeretne lépni. Az ukrán parlament átfogó reformokba kezdett a rendvédelem, az adóreform, a mezőgazdaság és az egészségügyi ellátás területén. Kijev megoldást kíván találni olyan kérdésekre, mint az igazságügyi reform és korrupcióellenes küzdelem. A kormány új weblapot indított, amelyen keresztül az állampolgárok közvetlenül vehetnek igénybe állami szolgáltatásokat –kiküszöbölve a korrupciót és a szükségtelen bürokráciát.

Mindenképpen el kéne ismernünk e sikereket. Mások már meg is tették ezt. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) – amely általában nem szokott túlzásokba esni – egyik vezető tisztségviselője nemrég azt nyilatkozta, hogy az új ukrán kormány a leginkább reformorientált azon kormányok közül, amelyekkel az elmúlt húsz-egynéhány évben találkozott Ukrajnában.

Tennivaló azonban még bőven akad: csökkenteni kell a bürokrácia nagyságát, létre kell hozni egy olyan légkört, amely kedvez az üzleti élet felélénkülésének, valamint gátat kell szabni az oligarchák befolyásának. Ukrajna demokratikus átalakulásához hosszabb időre lesz szükség. Saját tapasztalatainkból tudjuk, hogy a reformok megvalósításához hosszú út vezet. A kitűzött célok eléréséhez szükség lesz az ukrán nép és választott képviselői türelmére és elkötelezettségére.

Fontos, hogy az Európai Unió türelemmel és elkötelezett módon viszonyuljon Ukrajnához. Hosszú időbe került azon – intézmények és törvények által védett – jogok elérése, amelyeket ma élvezhetünk. A kelet-ukrajnai konfliktus ellenére bizakodásra okot adó haladásnak lehettünk a szemtanúi. Támogatnunk kell az ukrán népet és kormányt abban, hogy egy átfogó politikai és gazdasági reformprogram mellett kötelezze el magát.

David Lidington, az Egyesült Királyság Európa-ügyi minisztere,

Konrad Pawlik, Lengyelország külügyminiszter-helyettese

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.