Új párt

Az Ipsos felmérése szerint a Fidesz népszerűsége a teljes népességen belül 18 százalékos, az MSZP 11, a Jobbik 10, az LMP 3, a Gyurcsány Ferenc-féle Demokratikus Koalíció 2 százalékon áll. Vagyis a Fidesz – elképesztő népszerűségvesztése ellenére is – fölényesen nyerne a választásokon, meglehet, kétharmaddal: Magyarországon 18 százaléknak kétharmad is járhat. Ugyanakkor az MSZP – erre lehet következtetni a II. kerületi időközi választás eredményéből – jobban áll valamelyest, mint azt a felmérések jelzik, vagyis sok lehet a rejtőzködő szavazója. Mindebből az alábbiak következnek:

1. A Fidesztől leváló 1,5 millió szavazó egy része, körülbelül kétszázezer ember, most a Jobbikra voksolna. Nem tűnik úgy, hogy a Jobbik egykori Fidesz-szavazói ennél potenciálisan többen vannak, azokat, akik fogékonyak arra a szóra, már megkaparintották, rejtőzködni pedig nincs ok: a magyar politikai rendszer erkölcsi deformációja miatt ma sokkal kevésbé vállalják pártszimpátiájukat a balra szavazó demokraták, mint a szélsőjobboldaliak.

2. Az MSZP stabilizálta a helyzetét, valószínűleg az ellenzék legjelentősebb ereje marad, s vannak tartalékai.

3. A Gyurcsány Ferenc-féle Demokratikus Koalíció nem vagy csak részben tudta teljesíteni azt az elvárását, hogy megszólítsa a liberális és a konzervatív szavazókat, szimpatizánsai épp annyian vannak, amennyivel az MSZP támogatottsága csökkent. Szavazóit onnan hozta el. Hatása nem érzékelhető az LMP támogatottságán sem. A Demokratikus Koalíció az MSZP-vel küzd, az LMP Gyurcsány szavazóiért, illetve viszont.

4. Adott egy másfél milliós tömeg, amely kiábrándult a kormányerőkből. Ennek egy jelentős része korábban az MSZP-től fordult el, jelentős része értékválasztásában bizonytalan, jelentős része viszont nagyon is tudatos értékválasztású. Utóbbiakat elrémítette mindaz, amit a Fidesz a demokratikus intézményrendszerrel és a gazdasággal tett. Ezek az emberek nem adnak több esélyt Orbán Viktornak. Az LMP azonban számukra immáron nagyon is „arccal rendelkező” párttá vált, és nem szeplőtelen. Az MSZP-re pedig csak fogcsikorgatva voksolnának. Soha nem szavaznának viszont olyan erőre, amelynek az élén az a Gyurcsány Ferenc áll, akinek a pártelnöksége és kormányzása idején szétlopták az államot. Ezek az emberek, nevezzük őket konzervatív liberálisoknak, nem apatikusak, de nincs kire szavazniuk.

5. Ha egy politikai mező üres, akkor azt elfoglalják. Valójában tehát csak egy mérsékelt konzervatív párt létrejöttének módja és ideje kérdéses. Ami a módot illeti: kegyetlenül nehéz lesz, mert ilyen típusú párt – az MDF és az MDNP nem ilyen volt – a rendszerváltás óta nincs. Késlelteti, hogy Gyurcsány Ferenc most alakított pártot, szándékai szerint hasonló céllal, valamint késlelteti majd Orbán Viktor is. Tudja ugyanis, hogy ez a párt töri meg a számára oly kedves centrális erőteret, és ez a párt kell ahhoz, hogy konzervatívak és baloldaliak a történelmi sérelmeken túllépve építsék újjá, amit szétrombolt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.