Nemcsak tételes történeti-irodalmi-erkölcsi ismeretanyag beépítésére kötelezte el magát ezzel a magyar oktatás, hanem egy új típusú, problémacentrikus szemléletmódra. Ez új pedagógiai eszközöket, tanártovábbképzéseket is szükségessé tesz, túl az új tankönyvek majdan megírandó részein.
A fordulat nem csupán szűken vett oktatási szakkérdéseket érint. A téma iránt érdeklődőknek feltűnhet, miért most, csak az utóbbi években került arra sor, hogy hangsúlyosan kerüljön napirendre ez a társadalmilag érzékeny tudásterület.
Kutatók az elmúlt két évtizedben több ízben felhívták a figyelmet a magyar oktatás, a tankönyvkínálat ezzel kapcsolatos hiányosságaira, de érdemi előrelépés nem történt. Mintha sem az állami oktatáspolitika, sem a civil szféra nem vette volna annyira komolyan a kérdést, miközben persze sok szó esett róla, elsősorban akkor, amikor nemzetközi együttműködések során, külföldi szakemberek, diplomaták hívták fel honi illetékesek figyelmét a hiányosságra.
Több oka is lehet e késlekedésnek és a mostani előrelépésnek. Mielőtt a szélsőjobboldal antiszemita ideológiája és frázisai igazán hódítani kezdtek volna, hiába volt részese Magyarország a nemzetközi holokausztoktatási és emlékezési együttműködésnek, mintha nem tűnt volna égetőnek az ügy sem az oktatáspolitika, sem a zsidó szervezetek számára, hiába ismételgették szakemberek és civilek, hogy tenni kell, tudatos állampolgári nevelés és elővigyázatosság céljából.
A hangsúlyozottan nemzeti és keresztény jelszavakkal fellépő jobboldali kormányzatok idején mindig élénkebb a zsidó civilszféra aktivitása, különösen így volt ez az elmúlt években, amikor az antiszemitizmussal kapcsolatos felmérések és a külföldi bírálatok ráébresztettek minden felelősen gondolkodó kulcsszereplőt, hogy cselekedni kell.
Az oktatási fejlemények hozzájárulhatnak az előítéletek visszaszorulásához, de csak ha az új tankönyvek létrejöttét alapos figyelem övezi.
A tárgyalási folyamat mögött is kettős indíttatást érezni. Ott az antiszemitizmussal kapcsolatos aggodalmak és bírálatok miatti kormányzati lépéskényszer, a politikai szükség, és ott a múltfeldolgozás lassan, meg-megakadva, de mégiscsak zajló folyamata. Ennek a vészkorszak utáni kiengesztelési-kiengesztelődési folyamatnak egyik kulcseleme a tantervek ügye, a zsidósággal kapcsolatos tudás és empátia fejlesztése, mely talán fékezheti a társadalmi előítéletesség terjedését.
A bevezetendő tudásanyag, a 2014-es emlékév, majd az azt követő esztendő, amikor – ha az érdes emlékezetpolitikai viták következtében a bizalom meg nem inog – Magyarország az International Holocaust Remembrance Alliance (Nemzetközi Holokausztemlékezet Szövetség) elnöke lesz, megteremthetik az alapot a fordulathoz.
Az oktatási fejlemények hozzájárulhatnak az előítéletek visszaszorulásához, de csak akkor, ha az új tankönyvek létrejöttét alapos figyelem övezi, s emellett szisztematikus tanártovábbképzések járulnak hozzá a kerettantervben lefektetett elvek gyakorlati megvalósulásához.
Mindez esély, de vannak olyan jelek, melyek kétséget ébresztenek. Ilyen például a közelmúltban megjelent, s az állami iskolák számára kötelező, szűkített tankönyvlista, melyen mind szemléletében, mind tartalmában súlyos problémákat felvető tankönyvsorozat is szerepel. Szakmai szervezetek már felhívták az oktatási kormányzat és a nyilvánosság figyelmét, hogy ezek a kiadványok frontálisan szembemennek az elfogadott kerettantervi elvekkel.
* A szerző író, a Szombat főszerkesztője.
