Két hete még csak tréfálkozgattam azzal, hogy ideje volna már rendesen megfingatni a közvagyondézsmálás Paganinijét, a belvárosi Al Caponét, a Szeréna út Rogán Antalát, Juhász Pétert, és tessék, milyen gyorsan vette a lapot az új-kiegyensúlyozottság friss kereskedelmi bástyája. Mert az új-kiegyensúlyozottság – és merné-e bárki vitatni, vállalva egy amolyan krétakörös típusú NAV-vizsgálat ódiumát? – sokkal kiegyensúlyozottabb a régi kiegyensúlyozottságnál, amely egy posztkádári struktúra, egyébként, és mint ilyen, káros, nemzetellenes, kiirtandó, hacsak nincs benne Szűrös vagy Pozsgay.
Az új-kiegyensúlyozottság minden korábbinál kiegyensúlyozottabb kiegyensúlyozottságát az biztosítja, hogy nem ám a megagázbizniszt sápolót, a félmegyényi uradalmakat strómanoltatót, a pályázati pénzpumpa végére családtagokat szigszalagozót vonjuk kérdőre, hogy „MIBŰ?", hanem előbb – és főleg – azt, aki éppen kérdőre akarná vonni.
Mert ahol kiegyensúlyozottság van, ott kiegyensúlyozottság van,- tessenek megnézni, teszem azt, a Századvég valamely kutatását, abban le lesz írva fehéren-feketén, hogy legálisan keresett háromötven bruttóból a Szeréna úton albérletet kivenni semmivel nem jelent kisebb veszélyt a társadalomra, mint eltüntetni egy-kétszázmilliárdot.
