Az sem változik, hogy a jobboldal az elért helyzeteket tekinti igazságnak, a baloldal pedig unos-untalan új igazságokat kíván elérni. A baloldal lényege, hogy a világ változásaihoz alkalmazkodva új és új egyensúlyokat keres, amelyeknek egyszerre három alapkövetelménye van: szabadság, igazságosság, szolidaritás! A modern szocializmus ezt kiegészíti egy további szemponttal, éspedig a „közösségiséggel”. Az első hazai baloldali program 1869-ben Pesten látott napvilágot, éspedig az akár az EU előfutárának is tekinthető soknemzetiségű és multikulturális integráció, az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legelső magyar munkástalálkozóján. Érdemes újra rápillantani az akkor elérni óhajtott célok egy részére, amelyek akkor még mentesek voltak a bérharctól: általános és közvetlen választási jog, korlátlan egyesületi, szövetkezési, szabad gyülekezési és szabad szólási jog, szabad sajtó, az egyházi helyett ingyenes világi oktatás, a nemzetiségek teljes egyenjogúsága.
A baloldali, szocialista pártok a mai napig is hasonló programokat alkotnak.
A baloldali alapigazságok mellett természetesen a korszakos igazságok sorakoznak, és értelemszerűen a mindenkori égető problémákra igyekeznek reflektálni. Érdemes azonban feszült figyelemmel lennünk a jövő kihívására is, amely a mai fiatalok felfogásában már megmutatkozik, éspedig a „megosztott fogyasztás” (share economy) formájában kevésbé a javak tulajdonlásában, birtoklásában, inkább a „hozzáférés” igényében mutatkozik meg. Így tör utat magának a vásárlás (pl. Alibaba), a szállás (pl. Airbnb), a közlekedés (pl. Uber), a tájékozódás (pl. Facebook) terén a jövő, amellyel kapcsolatban a politikai pártok még csak a pislogás állapotában találják magukat. Pedig ha belegondolunk, íme, izmusok nélkül tör előre a szocializmus, magyarul a közösségiség, tehát a közösségi kínálat, a közösségi felhasználás, a közösségi közlekedés, a közösségi média és sok minden más.
De vissza a mába!
Ma – a sorrendiség és a teljesség igénye nélkül – a méltányos munka, fizetés és nyugdíj kérdései; a nők és a férfiak közötti egyenlőtlenségek kérdései, a nemi identitásukat önmaguknak megválasztó emberek jogai; a sérülékeny rétegek (gyerekek, idősek, továbbá a fogyatékkal élők) kiszolgáltatottsága; a jó élelmiszerhez, illetve az elégséges közszolgáltatásokhoz való hozzájutás lehetőségei; az alanyi jogon elérendő (világi!) oktatás kihívásai; a mindenkit megillető egészség- és környezetvédelem; a szélesebb értelemben vett társadalom-(ön)biztosítás lehetőségei, továbbá újabban a hibrid (értsd: anyagi és szellemi) legázolással szembeni fellépés terén mutatkoznak a baloldal legfontosabb témái. Hol van az a társadalmi többség, amely a fenti képletet elutasítaná, avagy helytelenítené? Mégis, a baloldal néhány időnkénti győzelme dacára – történelmileg – inkább ellenzékben találja magát. Az ok: elaludtunk a bérharc frontján.
Pedig a jobboldali gondolkodás szinte minden kérdésben konzervál, mismásol. Figyelemelterelés végett nemi szerepeket, illetve – az ezektől való eltérések esetében – torzulásokat hirdet, a gyengéket a diszkrecionális jótékonyság világába utalja, de legfőképp az élet minden területén a vérre menő (piaci) versenyt szorgalmazza. A jobboldal az egyenlőtlenségek szításában, a baloldal pedig ezek simításában érdekelt. Önzés vs. közösségiség. Ez a lényegi különbség.
A mai közgazdaságtani modernitás bebizonyította, hogy a jövedelmi különbségek élezése – egy szinten túl – a fejlődést gátolja. A verseny kiiktatása ugyancsak. Bár nem tudható, vajon merre van az arany középút, ám az biztos, hogy a világ sok részén, de leginkább Európában a fák nem nőhetnek az égig, azonban a gyökerük se érhet a pokolba. A kompromisszumos keret tehát ez: a progresszív adórendszer felülről, a minimálbér pedig alulról véd, korlátoz.
Az MSZP a mai körülményekhez igazodva 5-10-15 százalékos kulcsokban határozza meg a személyi jövedelemadó kívánatos progresszivitását, és 100 000 forintban a havi nettó minimálbért.
A minimálbér esetében fájdalmas összehasonlítást ad az EU-n belüli szóródás vizsgálata. A minimális órabér (!) tekintetében a legmagasabb a luxembourgi adat, éspedig (napi árfolyamon, azaz 310 forint/eurón számolva) 3441 forint, emellett mintaként áll a legutóbbi német választási küzdelem központi kérdéseként kezelt és kiharcolt ottani 2635 forint. Ezenközben szégyenletesnek mondható a magyar 604 forint, s a még alacsonyabb bolgár szint, azaz 323 forint. Tízszeres a két pólus közötti különbség, s Magyarország az EU átlagának felét produkálva a messze leszakadó alsó harmadban tanyázik. Hogy lesz ebből felzárkózás?
Csupán sopánkodásból sehogy. Az egységes európai minimálbér megalkotásának szinte az összes feltétele hiányzik, a gazdasági unió, a pénzügyi és fiskális unió, illetve a bankunió egyaránt. Vannak azonban kapaszkodók. Bár a konzervatívok (köztük a Fidesz) a minimálbér szabályozását szigorúan nemzeti hatáskörben akarják tartani, a balközép pártok (pl. az MSZP) szorosabb elvi koordináció mellett törnek lándzsát, vagyis a minimálbért mindenütt az adott országban számított létminimum szintjéről indítanák, a balosabb mozgalmak pedig ugyancsak az adott ország átlagbérének legalább 60 százalékában határozzák meg a küszöböt.
Az egyes politikák 2015 Magyarországán a következő eredményeket mutatják, illetve mutatnák a minimálbér vonatkozásában:
A konzervatív Fidesz szerint a tényszámok szerint a nettó 68 775 forint rendben van. A balközép MSZP szerint mindenképpen a hivatalos létminimumot jelentő 88 460 forint felettinek kellene lennie, konkrétan nettó 100 000 forintnak. Az európai radikális baloldali képlet (az átlagos bruttó 235 000 forint 60 százalékában állapítaná meg, nettóban ez azonban csak) 92 335 forintot jelentene.
A tényszerűségeket és a fenti adatokat nagyságrendileg összegezve a mai magyar nettó átlagbér a mai magyar baloldal által jelenleg kívánatosnak gondolt alapszint kétharmadán áll. A másik oldalról közelítve pedig 50 százalékos emelés lenne indokolt. Ez bizony olyan politikai törekvésnek ágyaz meg, amit érdemes a baloldali pártprogramok, de leginkább az MSZP zászlajára tűzni.
Miért is?Mert van egy másik kétharmados adatunk is, amely szerint a vásárlóértéken számított magyar életszínvonal az EU-átlag 66 százaléka. Ugyancsak vásárlóerő-paritáson mérve az EU minimálbéreit, illetve az ezekhez köthető gazdasági összteljesítménnyel súlyozottan az óránkénti magyar minimálbérnek 1426 forintnak kellene lennie. Ez bizony jóval magasabb, mint a mai realitás, azaz 604 forint, sőt, jóval több, mint az MSZP havi minimálbér-követeléséből fakadó 1000 forint körüli minimális órabér.
Azt kell mondjuk tehát, hogy a magyar baloldal által 2014 óta élő törekvés, vagyis a havi 100 000 forintos nettó minimálbér, avagy az 1000 forintos bruttó minimális órabér még mindig a szerény és méltányos törekvések közé sorolható.
Minden más, köztük a nyugdíjak ebből fakadhatnának.
Ehhez képest vannak a mai magyar realitások. Az Orbán-kormány folyamatosan produkálja a cserbenhagyás költségvetéseit, s ennek eredményeként a dolgozó emberek 70 százaléka a magyar átlag (kb. 240 000 forint) alatt keres. Ennek egyik oka, hogy az elmúlt öt évben a közfoglalkoztatottak bérének vásárlóértéke durván az egyharmadával csökkent, sőt a minimálbér 2015-ben 5000 forinttal kevesebbet ér, mint 2010-ben. Ennél jobban nyílott az olló a minimálbér és a létminimum között, amely ráadásul a hivatalos 88 000 forintos becsléshez képest a szakértők szerint inkább 93 000 forint. A tömegek átlag alá csúszásának másik oka, hogy a köztisztviselői illetményalap 2010 óta egyetlen fityinggel sem emelkedett, az stabilan 38 650 forint. Mindezt egybevetve tényszerűen megállapítható, hogy az Orbán-kormány az elmúlt öt évben folyamatosan szorította az állami kizsákmányolást, s általában is elmondható, hogy az alacsony jövedelmet szerző dolgozók pozíciója évről évre romlott.
A baloldal, az MSZP tehát azért száll síkra, hogy megvalósíthassa a nemzeti béremelés programját, amelynek középpontjában a magyar viszonyok szerint is igazságos minimálbér meghatározása áll. Első lépésként a létminimumot meghaladó minimálbért akarunk, amely ma nettó 100 000 forintot jelentene, kézbe (számlára)! Innen indulhat a bérforradalom, hiszen ez a nettó százezres követelésünk még messze alulmarad az európai léptékeket figyelembe vevő indokolt szinthez képest. A fenti számokból ugyanis az következik, hogy a magyar gazdasági potenciál és az európai vásárlóértékek együttes figyelembevétele mellett a magyar minimálbér versenyképességi küszöbe megegyezik a mai magyar átlagbérrel, azaz 240 000 forinttal.
Más szavakkal a magyar gazdaság a most követelt 100 000 forintos nettó minimálbér duplája mellett is bőven versenyképes maradna az európai átlaghoz képest.
Tartozik azonban mindehhez még egy fontos szempont. Ez pedig a minimálbér adójának, valamint közterheinek csökkentése, vagyis az a törekvésünk, hogy a minimálbér emelése nem járhat a munkaadói terhek növekedésével. Frivol módon a klasszikus kapitalizmus klasszikus bérharcát a mai Magyarországon nem a munkavállalók és munkaadók frontján, hanem kettejüknek közösen az állammal szemben kell megvívni.
Szanyi Tibor, EP-képviselő, MSZP
Gúr Nándor, országgyűlési képviselő, MSZP
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában
