Lázár János – akinek becsületére szóljon, hogy mostanában gyakran kimerészkedik a demagógia sáncai közül, bátran beleáll az elvi vagy szakmai vitákba, sőt olykor hibákat is hajlandó beismerni – olyan frappánsan foglalta össze az elmúlt 25 év kormányzati gazdaságpolitikájának lényegét, hogy Örkény, ha élne, alighanem megemelné előtte a kalapját. „Amikor szocialista kormány van, akkor a szocialista menedzsment lopja szét, amikor fideszes kormány van, akkor a fideszes menedzsment lopja szét” – így érvelt amellett, hogy nem érdemes földeket állami tulajdonban tartani.
Az emberben felrémlik persze, hogy egyrészt élő jobboldali hagyományról van szó – az Antall–Boross-kormány hivatalnokairól beszélték, hogy az utolsó napokban, miután végeztek az iratok ledarálásával (úgy méltányos, ha megjegyezzük: e téren nagy baloldali elődök nyomdokában jártak), nemcsak az iratmegsemmisítőket vitték haza a jó gazda gondosságával az állami irodákból, hanem az asztalokat, a fotelokat, de még a falon függő képeket is –, másrészt, ha a lopás folyamatos is, nagyságrendi különbségek mutatkoznak.
A szocialista Zuchslag Jánost annak idején „rongyos” 72 millió forint miatt vitték be (aminek a nagy része időközben meg is lett) – ennél manapság a házáig vezető aszfaltútra is többet költ a közvagyonból egy rendes fideszes polgármester vagy államtitkár, és akkor a pénzeltüntetés világbajnokairól, a kaszinó- és dohánykoncessziókat kapó, verseny nélküli közbeszerzéseket halomra nyerő, gázbehozatali monopóliummal ügyeskedő, egy-egy elgurult milliárdot a vagyonnyilatkozatból könnyelműen kifelejtő rokonokról, barátokról és üzletfelekről még meg sem emlékeztünk.
