galéria megtekintése

Tűzszünet

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 08. számában
jelent meg.


Zappe László
Népszabadság

Az ember örömében ritkán kezdi el verni a billentyűzetet. Az inkább a harag, a mérgelődés, a felháborodás, a féltés kifejezésére való. Az olvasó sem azért veszi meg az újságot, hogy megtudja, rendben mennek a dolgok. Márpedig az első gondolatunk a közelmúlt színigazgatói kinevezéseivel kapcsolatban az lehet, hogy végre nem történt semmi botrányos. Nagyon rendjén van, hogy Máté Gábor folytathatja a Katona közéleti izgalmakat kereső programját, reménykedésre ad okot, hogy Kováts Adél veszi át Bálint András színvonalas örökségét a Radnóti Színházban. Nem kifogásolhatjuk, hogy Puskás Tamás továbbviheti a Centrál Színházban kissé hektikus, de mindig érdekes próbálkozásait. Igazi művész pedig aligha irigyli Nemcsák Károlytól a József Attila Színházat.

Az elmúlt évek eseményei, színigazgatói kinevezései után valóban örömtelinek tűnhet föl, hogy most nem történt semmi botrányos. Nem kell meglévő értékek nyilvánvaló pusztulásától tartanunk. Sőt megújulást, a világ és a világszínház változásait szorosan követő, mindig friss szellemet is várhatunk a fővárosi művészszínházakba közelmúltban kinevezett színigazgatóktól.

De azon is el kell gondolkoznunk, vajon minek köszönhető ez a változás. Csappant a kormánypárti mohóság, kifulladt az egész pályás letámadás, elfogytak a kielégítetlen káderek? Kitűnt, hogy a közönséget azért nem mindenütt lehet leváltani, mint ahogyan az az Újszínházban történt? Vagy legalábbis túlságosan nagy kockázattal járna egy ilyen próbálkozás?

 

Arra igazából gondolni sem merek, mert nemigen látom jeleit, hogy a politikai döntéshozók fölismerték volna a kultúra, a művészet függetlenségének, szabadságának értékét, jelentőségét egy nemzet életében. Azt sem hiszem, hogy hirtelen bölcs belátás vett volna erőt mindazokon, akik néhány éve még erődemonstrációnak vélték, ha képtelen döntéseket keresztülvittek.

És azt se felejtsük el, hogy ezek a döntések ugyanabban a mechanizmusban, ugyanazokkal a módszerekkel születtek, mint a korábbiak, amelyek miatt volt okunk háborogni. Továbbra sincs intézményi garancia arra, hogy ezután az arra illetékesek nem hoznak majd megint pusztító, értékromboló hatású határozatokat. A politikusi önkénynek ezután is ki van szolgáltatva a szakma, a művészet.

És továbbra sincs semmi jele a szakma egységesülésének, ami pedig alapfeltétele lenne a kiszolgáltatottság enyhítésének, netán felszámolásának. A politikai-világnézeti alapú megosztottság nem csökkent, intézményi keretei, a két színházi társaság pozícióharca változatlan. A politikai-szellemi környezet, amelyben a színházak élnek, működnek, amelyben az új és a régi-új igazgatók dolgozni fognak, nemigen javult.

Ha mindezt figyelembe vesszük, már koránt sincs annyi okunk a megnyugvásra. Valószínűleg mindössze annyi történt, hogy néhány színházat nem találtak alkalmas harci terepnek a támadásra különben mindig kész káderek. Talán ennek köszönhetjük a pillanatnyi tűzszünetet.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.