Fekete Gy. Attila: Tüntetésszámtan

A Belügyminisztérium által kiadott közlemény szerint közel 400 ezren vettek részt a szombaton a kormány mellett rendezett szimpátiatüntetésen. Utánaszámoltunk, hogy lehetséges-e ez.

Bár a kormánynak van egy kifejezetten a kormányzati kommunikációért felelős államtitkársága, a kormány melletti szombati, rendbontás, sőt, rendőri intézkedés nélkül lezajlott "békemenetre" mégis a demonstrációk rendjéért is felelős rendőrséget felügyelő Belügyminisztérium reagált. Közleményük szerint a békés, jó hangulatú eseményen közel négyszázezren vettek részt. Emberemlékezet óta Magyarországon ekkora tömeg még nem demonstrált a kormány és politikája mellett. Rendőri intézkedésre nem volt szükség.

Akkor számoljunk. A legtöbb útvonaltervező szoftver és térkép szerint a Hősök terétől a Kossuth térig vezető út három kilométer. A békemenet útvonalának legszélesebb szakasza, az Andrássy  út, kétszer két sávval (egy sáv szabványos szélessége 2,8 méter), szervizúttal és a köztük lévő pihenősávval együtt nem több harminc méternél. Ha ezzel az útszélességgel számolunk végig, és abból indulunk ki, hogy négyzetméterenként két ember állt (elöl lehet, hogy még sűrűbben is voltak, de hátrébb már nem annyira), akkor ezen az útvonalon (a Hősök terétől a Kossuth térig és s közben oldalt faltól falig) 180 ezer ember fér el.

Persze ez esetben senki nem megy sehova, csak ott van. Az első sorban állók a Kossuth téren, az utolsók még a Hősök terén, s a két sor között négyzetméterenként két ember, végesetlen végig. Ha négyzetméterenként négy emberrel számolunk (csúcsforgalom idején ilyen népsűrűséget is mértek már a metrón és egyes villamosokon), akkor a tömeg létszáma elérheti a 360 ezret, ami már majdnem négyszázezer, tehát a Belügyminisztérium sajtóosztályának (vagy annak, aki ezt a közlemény velük kiadatta) igaza van.

Azonban láthatóan nem voltak ennyien. Egy percig sem állt elő az az állapot (tértől térig, faltól falig, négyzetméterenként két/négy ember), ami 180/360 ezer ember ottlétét valószínűsíthette volna. Ettől még kétségtelen, hogy ez volt a rendszerválás óta az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb utcai demonstráció Budapesten. De ahogy anno Orván Viktort sem hallgatta 1,5 millió ember a Kossuth téren (majd legközelebb kiszámoljuk azt is, hogy ott hányan nem férnek el), itt sem voltak 400 ezren.

Nem értem a Belügyminisztérium közleményének kiagyalóját. Először is: nem a kormány szervezte (azt mondták) maga mellett ezt a demonstrációt, nem ők voltak a rendezők, miért dobálóznak hát a számokkal. Le akarták járatni azokat, akik meghirdetett céljuk szerint éppen az ő lejáratóik ellen demonstráltak? Már azon megy a vita a neten, hogy ki hazudik, aki 400 ezret mond, vagy aki ezt vitatja. És ezt most nem az ellenzék meg az a ronda sajtó csinálta, hanem valamelyik megalomán belügyér, vagy a politikai instruktora.

(A szerző becslése: százezer plusz-mínusz 20 ezer fő.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.