Legfeljebb a pszichológia szakmai szempontjai alapján ítélhető meg Szijjártó Péter külügy/gazdasági miniszter hitelességi deficitet sem nélkülöző kijelentése, miszerint Matolcsy György a magyar gazdaságtörténet legjobb jegybankelnöke. Sokértelmű kijelentés ez. Megmutathatja például a sikeresség szempontjait a nemzeti együttműködés rendszerében, s ilyen értelemben Matolcsy tényleg a legjobb, hiszen keveseknek sikerült alig több mint egy év alatt a GDP majd egy százalékának megfelelő közpénzt maguk alá gyűrni. Jó, az egy százalékhoz hiányzik még 30-50 milliárd forint, de ez is biztosan összejött volna a Pallas Athéné Alapítványokon keresztül, ha a bíróságok hagyják, hogy a jegybanki nyereség valóban „elveszítse a közpénzjellegét". Ma már látjuk, hogy miért adott bele ebbe apai-anyait a Fidesz, és azt még csak sejtjük, hogy ez az ügy sokkal nagyobb kárt okozott a rendszernek, mint az ma látszik. Szijjártó szavai persze hathatnak Matolcsy életbiztosításaként, de akár kikacsintásként is, elvégre a miniszter okos ember, tudhatja maga is, hogy ekkora baromságot még neki sem hisz el senki. Ő viszont látszólag megtette a magáét.
Többször megrágva e mondatot felrémlik a túltolás tünete. Schmitt Pál plágiumügye idején is így indult, védték a védhetetlent, sőt, inkább emelték a tétet, készítették a szobrot, ez volt a képlet az internetadónál is és némi módosulással, de a vasárnapi boltzárnál is – utóbbi csak abban különbözött a többi esettől, hogy a nyilvánvalóan vesztes pozíciót tovább sikerült tartania a Habony Kommunikációs Rt.-nek. Matolcsy azonban túl nagy falat. Persze be lehetett dobni Medgyessy Alstom-ügyét. Még a miniszterelnök is biztosíthatta óvó kezeiről a jegybankelnököt. Lázár János is kapott szerepet, azt kellett mondania, hogy aki Matolcsyt támadja, az a forintot gyengíti, mintha a forint gyengítőbajnoka nem maga Matolcsy lenne.
Kilapátoltak ők már annyi pénzt, hogy nekik nem fáj a 315, sőt a 325 forintos euró sem. Szijjártó és a gazdaságtörténeti jelentőség ismertetése persze kicsit túlfutottnak tűnhet, ám jól látható, hogy ebben a kommunikációs stratégiában mindenkinek osztottak szerepet. Minden képtelen mondás haszon, az arcvesztés sem számít, a lényeg, hogy segítsen elterelni a figyelmet arról, hogy soha ennyi pénz nem vesztette még el a közpénzjellegét, s kezdett azonnal privát szolgálatba, ráadásul olyan százmilliárdok, amelyek a forint gyengítése árán keletkeztek. Bizonyos értelemben tehát a majdnem észrevétlenül eltűnő milliárdokat a másik oldalon a devizahitelesek fizették meg az emelkedő törlesztőrészleteikben. Csakhogy Matolcsy mégsem olyan nagy kapacitás: elszámította magát. A NER nagy magabiztosságában azt gondolta, hogy ez a majd háromszázmilliárd nem lesz túl sok, s ebből néhány morzsa a haveroknak nem tűnik fel senkinek. Nem lett igaza. És érezhető, hogy támogatói is tudják, Matolcsy ténykedése átütötte az ingerköszöböt, márpedig a Fidesz mindig csak ezt igyekszik elkerülni, bármi áron.
