Össze lehet törni a tükröt, ha nem tetszik az általa mutatott kép, de a valóság attól nem változik. Mint ahogyan a rossz hír sem javul meg, ha a hozóját büntetik. Az orosz politikai elit a jelek szerint megfeledkezett ezekről az igazságokról, amikor elfogadta a nemrégiben életbe lépett, a káromkodást a nyilvánosan bemutatott művészeti alkotásokban tiltó törvényt.
Pedig éppen elegen tiltakoznak ellene, köztük olyan elismert művészek, mint a színházigazgató Oleg Tabakov vagy a Kremllel kifejezetten jó kapcsolatokat ápoló, Oscar-díjas filmes, Nyikita Mihalkov. Emlékeztetnek arra, hogy – bár az előírás a korábban megjelent alkotásokra nem vonatkozik – Puskin, Majakovszkij vagy Szolzsenyicin művei között is vannak olyanok, amelyek az új korlátozás hatálya alá esnének. Azt is hangoztatják, hogy – bár az öncélú trágárságot nem támogatják – a nyomdafestéket nem tűrő szavak olykor nélkülözhetetlenek a szélsőséges lelki állapot, egy-egy szituáció életszerű ábrázolásához.
Merthogy a művészet a való életet hivatott tükrözni, a való élet pedig tele van olyan helyzetekkel, amikor a legvisszafogottabb ember száján is kiszalad egy-egy durva kifejezés. Még a politikusokén is. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter például egy szórakoztató tévéműsorban nem titkolta, hogy nemegyszer káromkodott oroszul nem értők társaságában. Ettől mit sem csökkent a tekintélye, sőt a közönség derültséggel fogadta a beismerését.
