galéria megtekintése

Tükör által

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 17. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Az orbáni terv újabb fontos pontja mellé kerülhet pipa: sikerült elérni, hogy végre úgy mutathassa a közmédia „Európa elözönlőit”, ahogyan eddig is beszélt róluk, azaz erőszakos, kődobáló, gyújtogató, rendbontó tömegként. Igaz, hogy ehhez kellett egy tényleg riasztó határkerítés, a katonaság jogszerűtlen mozgósítása, a humánumot és a nemzetközi meg a magyar jogot zárójelbe tevő, a menekültkérelmek elbírálását justizmorddá transzformáló ítélkezési gyakorlat meg szinte az összes szomszédunk magunkra haragítása.

De kellett természetesen a feltorlódott, türelmüket vesztett migránsok agressziója is.

Hogy mi az ok, és hol van az okozat, azt nem nehéz felfejteni: a csapdába ejtett tömeg viselkedése ugyanolyan kiszámítható, mint a sarokba szorított kutyáé. A drámai vágóképek mögött azonban csak a népvándorlás egyik epizódjának látványos, de nem jelentős utójátéka zajlik. Magyarország eltérítette egy kicsit nyugat felé az áradat vonulási irányát, a gát pedig egy pillanatra átszakadt, mielőtt az emberfolyam új utakat tört volna magának.

 

A képsorok látszólag azok igazát erősítik, akik végig fals bemondásokkal, hamis lapokkal játszottak, akik szerint már a vak is látja, hogy háború van, és „keménynek kell lennünk, mert ezek ilyenek”. Ami egyfelől kommunikációs csatanyerés a kormányoldalon, az másfelől súlyos vereség: Európát nem védtük meg, de szereztünk néhány újabb ellenséget, és megint feladtunk valamit a szabadságból, ami az elmúlt 25 év legnagyobb ajándéka volt. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.