Tréfás rádiótemetés, avagy Bocsiék kínjai a Fábry-showban
Ne basszatok ki velem, súgja egy fáradt hang, nem sokkal az után, hogy megvan a konklúzió, miszerint a gyerek szopik, ti meg szívtok, de legalább Tracynek akkora rohadt nagy melle van, hogy az, baszki, sokkal nagyobb, mint amekkorát mi elképzeltünk, mondhatni, kibaszott nagy, nézd már, hehehe, hogy tunningolja nekünk a tüdejét ez a Tracy szkájpon Miami Beachről.
A folytatásban valami kocsi is szóba kerül, hogy a Bocsi rábeszélt... Én, bazdmeg? Te. Átvezetésileg pedig az van, hogy egyszer piros paprika volt reggelire, majd a pisálásnál meg a szarásnál is megfogtam a brét és a seggemet, aztán még a szemembe is nyúltam, hát, képzelhetitek.
Sírva van most vigadva nekünk, erre gyűltünk ma itt össze; a köcsög ellenségből haver, a haverból meg barát vált, puszi-puszi, sajnálom, én is sajnálom, amúgy meg egyszer a bácsi felrakott a farkára néhány testékszert, és hát a nő is a muffjára, hú, abból a mozgolódásból is mi kerekedett! És MMS-en is érkezett egyszer egy répa, ahelyett, hogy virág lett volna küldve, tudnánk mi erről mesélni, ha.
Eret vágnánk, de legalábbis elmennénk aludni, ha nem tudnánk, hogy médiatörténeti pillanatnak vagyunk szem és fültanúi: az Esti Showder nagy rádiós show-jában búcsúzkodik a Sláger meg a Danubius. Beszarás, hogy ilyen előfordulhat; ki fogja eztán azt mondani adás előtt, hogy kurva jó műsort csinálunk, partner?
És most mintegy közbevetőleg, afféle csehszlovák táncdalfesztiválos, porcelánöltönyös-csokinyakis kombinációjú moderátorként azt kellene elmondanom, kínos mosolygások közepette, hogy eh, félre a tréfával!, csakhogy: ez volt a tréfa. Mert hát ez egy tréfásan temetős Fábry-show volt, tele tréfával: pisi, kaki, fasz featuring tréfa és Tracy baszott nagy melle, de előtte még a tréfa jegyében bepillanatragasztózzuk a Vadon Jani cipőjét, hogy a Vadon Jani kicsit fejjel lefelé lógjon, és tényleg, a Vadon Jani kicsit fejjel lefelé lóg, micsoda tréfa, látják?, fejjel lefelé lóg!
Fiaid sakkoznak, ugye?!, igen, az egyik nagymester, de ügyvéd, a másik nemzetközi nagymester; jó, akkor felhívjuk Márta nénit. Férjed kubai, hogy találkoztatok, Edina? Aha, aha, bráner, aha; szépen beszélsz, Piros, bráner, rádiósnál ez ritka, muhaha.
Volt ebben az egészben valami drámai; mintha valami kötelező szilveszteri buli futott volna, amelynek részvevői éppen nincsenek jó (mármint kurva jó) hangulatban, de ha már meghívták őket, akkor azért elmennek, és ott megpróbálnak viccesek meg előremutatók (mármint kurva viccesek meg kurva előremutatók) lenni, miközben az egykori humorista önmagát szórakoztatja a faszságaival.
Hölgyeim és uraim, íme, a magyar kereskedelmi rádiózás krémje: a geci politikusok ezektől vették el a szakmát, ezeket vette el a néptől, és most emlékezzünk rájuk tréfás fordulatokkal, úgy is, mint fasz. Az ember meg sajnálta szegényeket; ülnek, csak ülnek erőltetett mosollyal, félszegen, és akkor villan a tábla a producer tájékáról, hogy akkor olvasd már el, most mondd már el azt a bácsis-nénis-nemiszervpírszinges cuccot, aztat kajálja a nép.
Azért eszünkbe jut az egyszeri, rendszerváltás előtti bányász, aki élő lottóadásban azt találta mondani: „A hatos. Lófaszt! Kilences!”
Mekkora sztár lehetne most.
