Vlagyimir Putyint és mostani török vendégét, Recep Tayyip Erdogant egymásnak teremtették. Akár barátra, akár ellenségre van szüksége a két vezetőnek, nem kell messzire mennie. Meghitt Hassliebe (gyűlölet-szeretet) köti őket össze. Történelmi és geopolitikai ellenfelek kidolgozott viszonya ez. Mostanra nem zavarja sem ideológia, sem történelmi emlékezet, mert ezek a személyiségek ezeket az elemeket a pillanatnyi érdekhez alkalmazzák. Ilyen ez a politikustípus.
Mit akarhatnak egymástól? Vannak rövid távú és középtávú okok a találkozásra, beleértve még a török bocsánatkérést is a Szíria felett leszedett orosz Szu–24 bombázóért. Erdogannak rövid távú érdeke, hogy az oroszok megszüntessék a Törökország elleni gazdasági szankciókat, amelyeket a gép lelövése után vezettek be. Induljon meg a zöldség- és gyümölcsexport, jöjjenek tömegével az orosz chartergépek a tengermelléki üdülőközpontokba. Ez jó hír az orosz középrétegeknek is.
Egy másik rövid távú érdek lehet a szíriai alku. Valami egyezséget kell találniuk, mert most zsákutcába harcolták magukat. Aleppót, ahol a törökök által támogatott felkelők beásták magukat, az oroszok által támogatott szíriai rendszer csapatai ostromolják sikeresen. Ha beveszik a várost, vége a törökök és más szövetségeseik által kidolgozott tervnek a rezsim megbuktatásáról . Mivel ezek gyakorlatias politikusok, még az is elképzelhető, hogy találnak kölcsönös engedményekkel megoldást. Az oroszok esetleg lemondanak al-Aszadról, a szíriai kurdok mögül is kiállnak, a törökök bizonyos felkelőcsoportoktól megvonják a támogatásukat. A tűzszünet és ezzel a szenvedés csökkentése jórészt rajtuk múlik. A háborúnak nincs már értelme egyik hatalom szempontjából sem. Oroszországnak elég, hogy bebizonyította: megkerülhetetlen regionális szereplő. A törököknek ezt is el kell ismerniük.
