galéria megtekintése

Tőkés csillaga

7 komment

A szerk.

Klaus Iohannis megfosztotta a Románia csillaga érdemrendtől Tőkés Lászlót, mert 2013-ban azt találta kérni, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi státust Erdély érdekében. Kissé barokkosan fogalmazva lényegében azt kérte Orbán Viktortól, hogy járjon közben az erdélyi magyarok jogaiért a román partnereinél.

A bukaresti sajtó azonban – részben a szerencsétlen tolmácsolás miatt – rettenetesen felfújta az ügyet. Az államfőnek nem sok választása maradt, ha nem vonja vissza a kitüntetést, felfalják a román nacionalisták. Így pedig felfalják a magyar „hazafiak", viszont ők vannak kevesebben.

Iohannis a politikai számítástól függetlenül, magánemberként is nagy valószínűséggel a kitüntetés visszavonása felé hajlott volna. A romániai, jobbára asszimilálódott kisebbségek, köztük a szászok (Iohannis is az) úgy tartják, hogy a fogyatkozó, de még mindig népes romániai magyarság túl sokat akar, és túl sokat megenged magának.

 

Nem véletlen, hogy a döntés bejelentésekor Iohannis a román nacionalisták kedvelt érvét használta. Hangsúlyozta, hogy egy román érdemrend birtokosának el kell ismernie Romániát, tiszteletben kell tartania az ország alkotmányát és azokat az értékeket, amelyek az alapját képezik.

Az ügy kapcsán többen felhozták, hogy Tőkés kitüntetésének a visszavonását „még a bukott szocialista kormányfő”, Victor Ponta kezdeményezte, de ennek legfeljebb annyi a jelentősége, hogy egyértelműen mutatja: ha a „magyar veszélytől” kell megvédeni Romániát – jelentsen ez bármit –, bal és jobb között nincs semmiféle különbség.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.