galéria megtekintése

Több mint testőr

1 komment


Tamás Ervin

Várom, mikor jelentik be, hogy a fontosabb középületek ­tetejére mesterlövészeket telepítenek. Mert a veszély egyre nagyobb és kiszámíthatatlanabb, a veszélyeztetettek száma pedig napról napra nő, így felelős vezetőink nyugalmát is óvni kell. Ahogy a civil világ szabadságának szavatolása fontos, úgy a politika és a gazdaság döntéshozóit sem zavarhatja meg nyomasztó fenyegetettség, leselkedő támadás. Ahogy a kormányfő tegnap fogalmazott: nem az a kérdés, hogy most van-e terrorveszély, hanem hogy lehet-e.

Saját védelmét ennyire szem előtt tartó elitje még nem volt hazánknak, ez megnyugtató. Most, hogy már a Magyar Nemzeti Bank elnökének és alelnökeinek is saját testőrségük lesz, továbbá „vetkőztető" testszkenner próbaüzeme zajlik a T. Házban, nagy lépést tett az ország afelé, hogy gátat szabjon a gyűlölet tettleges megnyilvánulásainak, biztonságban tudja különböző elnökeit. Bár komolyabb inzultus még nem érte őket, telefonos és levélbeli „betámadás" annál inkább, jobb tehát az elővigyázatosság. Egy olyan kormánytól, amely mindent megtesz azért, hogy megvédje állampolgárait a migránsáradattól, és amely különleges felhatalmazást kér, hogy a közelebbről meg nem nevezhető, súlyosabb események bekövetkeztekor is a vártán lehessen – ez a legkevesebb.

Sokféle félelem létezik, de nem szabad az egyiket a másik rovására félrelökni, hátrébb sorolni, az pedig a tájékozatlanságnak tudható be, hogy idehaza terrorveszélytől momentán kevesebben félnek, mint a mindennapok kicsinyes, de alpári bosszúitól. A civil kurázsi nálunk egykettőre rendszerszintű összeesküvéssé dagadhat, amelyet idegen hatalmak szerveznek, lám már a pedagógusokat is Soros György bujtogatja, nem beszélve a bukott baloldalról. Ibsen örök érvényű drámája, A nép ellensége aktualizált változatai a szemünk előtt kerülnek a közélet színpadára, különféle paranoiák lesznek úrrá mindenkin, a lakosság jelentős része, ha módja volna rá, testőrért rimánkodna. Igaz, nem az életét, legfeljebb szavait, vagy valami tiltakozáshoz csatlakozó aláírását kéne védenie, de persze azért az sem volna rossz, ha egy-egy tüntetésre elkísérné.

 

Az idegen, rosszat akaró elemek beszivárgását valóban minden eszközzel meg kell akadályozni, de kéne valamit tenni a hazai pályán, hazai mezben zajló gyűlöletfolyam ellen is. Nem elég, hogy a TEK ébersége meghiúsította a két idős fanatikus állítólagos merénylettervét, bár róluk mostanában nem hallani, indokolt a készenlét. 2010 óta sok minden történt jeles intézményeink és személyeink védelme érdekében, egyesek talán már a szürke hétköznapokon is szívesen lehegesztenék a csatornafedeleket. Mintha a hatalom részeseinek két énjük volna: az egyik hónapról hónapra elégedettebb a közvélemény-kutatások eredményeivel, a másik állandóan veszélyt szimatol, körkörös védelemre rendezkedik be.

De az is lehet, hogy csak az MNB elterelő hadműveletéről van szó, s hamarosan bejelentik, övék Rembrandt remekműve, az Éjjeli őrjárat. Időben szólok: a képen ábrázolt jelenet valójában nappal játszódik, s csupán a vászon, illetve a rajta lévő lakkréteg feketedett be az idők során. Magyarán, 24 órás a szolgálat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.